A Vasfüggöny-kerékpárút terve

Európai Uniós parlamenti képviselők kék négyzetekkel jelölt, több mint 9000 kilométeres kerékpárutat jelölnének ki. Cél a kerékpáros turizmus fellendítése Európában, a hobbi kerékpárosok vonzása.

A berlini fal mentén A berlini fal mentén

A berlini fal környéke a halálzónának számított évtizedeken át: az ellenség sakkban tartására szolgált. Most az egykori vasfüggöny nemesebb célt szolgálhatna. Ezen a héten európai parlamenti képviselők egy csoportja egy tervet mutatott be, amely a Nyugat- és Kelet-Európa elválasztását hivatott vonalat kerékpárútként ábrázolta.

Johannes Hahn, osztrák EU-megbízott és a német zöld párt, a MEP képviselője, Michael Cramer "A Vasfüggöny nyomában" elnevezésű tervüket ismertették az EU Bécs Házában.
Az út több mint 9000 kilométer hosszú lenne, 20 országon haladna át. Északon, a Barents-tengernél indulna, Szentpétervár lenne a következő nagy állomás évig a Balti-tenger partja mentén, majd délnek fordulva az egykori NDK és NSZK területén folytatódna. Az út végállomása a Fekete-tenger partján lenne, Isztanbultól északra.

Már meglévő kerékpárutakon vezetne, de 1,8 millió eurós fejlesztést terveztek hozzá EU-s forrásokból az infrastruktúra fejlesztésére. Az utat már 2012-ben bejegyezték "Eurovelo" néven, de kevés kerékpáros tud létezéséről.

Az EU-s képviselők, így Cramer is azzal érvel, hogy az utat kis kék négyzetekkel kellene jelölni, olyanokkal, amelyek Északkelet-Németországban és a német-cseh határon már láthatók. Ausztria külön hangsúlyt fektetne Európa kerékpáros turizmusának fejlesztésére, különösen ennek az útnak a népszerűsítésére.

Cramer elmondta, hogy az út ötlete Berlinből indul ki, ahol az egykori fal melletti kerékpározás népszerű. Az út annyira követi az egykori határ vonalát, amennyire csak lehetséges. Érint olyan nevezetes helyeket, mint az Alfa Pont vagy a Türingia-őrtorony, valamint a vasfüggöny áldozatainak emlékműve a csehországi Cheb városában.

Az elmúlt években a kerékpárosok körében egy egész Európát átszelő, rendkívül fárasztó út vált népszerűvé: a spanyol Tarifától a norvégiai Nordkapig.

Az emlékművekkel bőven ellátott vasfüggöny út ezzel szemben a hobby kerékpárosok számára is megtehető út. A z út az Alpokat megkerüli. A versenyzők és profik inkább a hegyeket keresik, de a tervezett út sokkal a kevésbé edzett kerékpárosok számára is bejárható. Ha valaki az egész utat meg akarja tenni, annak körülbelül egy hónapnyi idővel kell számítania.

www.theguardian.com

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com