Bemutatták a 80 éves Kárpáti Györgyről készült dokumentumfilmet

Nagy tapsot kapott a díszbemutatón a 80. születésnapját jövő kedden (június 23-án, az olimpia napján) ünneplő Kárpáti Györgyről, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról, a Nemzet Sportolójáról készült, "Gyurika - Egy pólós vallomásai" című dokumentumfilm.Kárpáti GyörgyKáel Csaba 50 perces alkotásának péntek esti, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott zártkörű vetítésén az egykori olimpiai aranyérmes csapattársak - Ambrus Miklós és Bodnár András - mellett a magyar sport és a vízilabdázás kiemelkedő alakjai, klubja, a Ferencváros vezetői, valamint barátok és családtagok vettek részt. Többek között Kásás Zoltán és fia, Tamás, Gyarmati Andrea, valamint Fenyvesi Csaba is jelent volt.

A színpadon először Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja köszöntötte közvetlen hangú beszédében az ünnepeltet, miután több évtizedes barátság is fűzi őket egymáshoz. Ezután Orbán Viktor levelét olvasták fel, amelyből kiderült, hogy a miniszterelnök mennyire elismeri és tiszteli Kárpáti György sportban elért eredményeit.

A rendező Káel Csaba a díszbemutatón azt mondta, a forgatások kapcsán egy évet tölthetett el a pólóslegenda társaságban, s ezt az időszakot nagy élménynek nevezte. Az utánozhatatlan humoráról ismert Kárpáti György a filmben sem hazudtolta meg magát, egyéniségéhez hűen számos érdekes történeten keresztül idézte fel életét és sikerekben gazdag pályafutását. A főszereplő a forgatás kedvéért maga is vízbe szállt - igaz, már csak labda nélkül.

A robbanékonyságáról híres Kárpáti elmondása szerint vizes karrierjét műugróként kezdte, úszóként folytatta, csak ezután tért át a vízilabdázásra, s utóbbi sportágnak máig ő a legfiatalabb olimpiai bajnoka. A film egyik üde színfoltja, hogy a stáb elkísérte "Gyurikát" Rómába, amikor meglátogatta barátját Carlót, vagyis Bud Spencert, aki az olasz vízilabda-válogatott tagjaként többször játszott Kárpáti ellen.

Carlo Pedersoli a találkozó során az általa ismert legnagyobb sportembernek nevezte a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízipólóst, akinek pályafutásáról és erényeiről a közelmúltban elhunyt csapattárs, Konrád János is beszél a filmben.

Káel Csaba alkotása Kárpáti György visszaemlékezései, valamint archív felvételek alapján felidézi az emlékezetes 1956-os melbourne-i magyar-szovjet mérkőzést, amely az olimpiai aranyéremről döntött. A pólós bevallotta: tulajdonképpen jó viszonyban voltak az ellenfél játékosaival, ám az 1956-os forradalom szovjet hadsereg általi vérbefojtása különös jelentőséget adott annak az összecsapásnak.

Elismerte: az ott történteket a média akkor kissé eltúlozta. A pólós megemlítette még azt is, hogy Melbourne után néhány hónapig az Egyesült Államokban élt, s az 1957 tavaszi amnesztia idején, a vízipólózás, valamint későbbi első felesége iránt érzett szerelme miatt tért haza.

A meghívottak a filmbemutató után köszöntötték fel közelgő 80. születésnapja alkalmából Kárpátit, a pohárköszöntőt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke mondta. A sportvezető úgy fogalmazott, Gyurika egy intézmény a Ferencvárosban, s egyúttal kiemelte, hogy már hét évtizede hű a zöld-fehér klubhoz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com