Bernd Storck nehéz meccsre számít Feröeren, de fontosnak tartja a jó rajtot

Nehéz mérkőzésre számít Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden a feröer-szigeteki világbajnoki selejtezőn, ahol a három pont megszerzése a cél.

A magyar együttes szakvezetője vasárnap kora délután, az elutazás előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagy kihívásnak tekinti csapata számára, hogy kiharcolja a részvételt a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

00

"Az Európa-bajnokság lezárult, most már a jövőbe kell tekinteni, a világbajnoki selejtezőkre. Nulláról indulunk, de nagyon fontos a pozitív hozzáállás" - fogalmazott a német szakember, aki dicsérte a feröeri csapatot, amellyel a közelmúltban, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban kétszer is megmérkőzött a magyar válogatott.

A szigetországiakat az izlandiakhoz hasonlította, s véleménye szerint bár nincsenek náluk nagy nevek, de egységes csapatuk van, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi kvalifikáció során kétszer is legyőzték Görögországot. Storck kiemelte: rendkívül fontos, hogy a magyar válogatott jó rajtot vegyen.

Úgy érzi, Feröeren az vezethet sikerre, ha a magyar együttes óvatosan, egységes csapatként, az elejétől a végéig nagyon koncentráltan, csak a keddi mérkőzésre figyelve játszik. Elismerte, néhány játékos sérüléssel bajlódott a keretből, de megnyugtatta az értük aggódókat, hogy már jó állapotban vannak. Az MTI kérdésére nem árulta el, ki lesz a kapus, de azt mondta, a fejében már megszületett a döntés erről. Végül arra kérte a szurkolókat, hogy támogassák a csapatot.

Nagy Ádám, a Bologna játékosa elmondta, bár kisebb térdproblémával érkezett az edzőtáborba, ezt nem nevezné sérülésnek, inkább fáradásnak, s most már százszázalékosnak érzi magát. Hozzátette: bár még van bennük egy kis keserűség amiatt, hogy a nyolcaddöntőben kiestek, de mivel összességében nagyon jól szerepeltek az Európa-bajnokságon, ezért az edzőtáborban a hangulatra nem lehetet panasz. Kifejtette, a felkészülésükben most speciális volt, hogy végig műfüvön gyakoroltak.

"Örültünk neki, mert így napról napra azt kaptuk vissza, amire kedden Feröeren számíthatunk. Ugyanakkor a műfű többet kivesz az emberből, jobban megfogja a lábakat, igénybe veszi az ízületeket, de ezt nem fogjuk mentségként használni" - jelentette ki a középpályás, aki boldog, mert úgy érzi, jó helyre került Olaszországban. Hozzáfűzte: az ottani bajnokságban gyorsabban kell gondolkodni a pályán, ugyanakkor nem hiszi, hogy annak a néhány éles mérkőzésnek a hatása, ami a lábában van, már most jelentkezni fog a játékában.

A Feröer-szigetek - Magyarország mérkőzést kedden közép-európai idő szerint 20.45-től rendezik.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com