Birkózó Eb - Kiss Balázs kikapott a negyeddöntőben

A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs a negyeddöntőben kikapott francia ellenfelétől, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes sportoló észt és osztrák birkózó elleni sikerrel jutott a nyolc közé, ahol a tavalyi bronzérmes, francia Melonin Noumonvi várt rá. Kissnek már az előző meccse is akcióban gazdag volt, és nem volt ez másként ezúttal sem. A kezdés kifejezetten rosszul sikerült a BVSC birkózójának, hét másodperc után kiléptette őt riválisa, aki így máris 1-0-ra vezetett. Az első három percben a mindig energikus magyar nem talált fogást ellenfelén, aki ráadásul egy szép derékra támadás után még mögé is tudott kerülni, azaz 3-0-ás francia előnnyel indult a második szakasz.

birkózásEkkor fél perc sem kellett Kissnek, hogy vetélytársa mögé kerüljön (2-3), aki azonban nem sokkal később újra eredményesen támadt derékra, és ismét a magyar mögé került (2-5). Elúszni látszott a meccs, ám a francia fáradt, kevesebb mint másfél perccel a vége előtt Kiss Balázs könnyedén kiterelte a szőnyegről (3-5). A magyar ezek után lendületből próbálta újra kitolni Noumonvit, és már úgy látszott, ez sikerül is neki, amikor a francia összefogta, és a szőnyeg szélén a hátára dobta a magyart. A négy ponttal 9-3 lett az állás, és innen már nem volt visszaút. Fél perccel a vége előtt ugyan egy intést követően a térdelőhelyzetből Kiss még egyszer megpörgette ellenfelét, ám nem tudta továbbvinni az akciót, és ezzel 9-5-re kikapott.

"Nagyon nagy butaságot csináltam, 5-3 után még várnom kellett volna, elkapkodtam. Nagyon sajnálom, mert ez nyerhető meccs volt. Azt nem lehet elvenni a franciától, hogy jó birkózó, remekül támad derékra, kétszer ellenem is megcsinálta, ennek ellenére a végére elfáradt, lett volna esélyem" - mondta az MTI-nek Kiss, aki már csak abban bízhat, hogy Noumonvi legyőzi az elődöntőben a török Cenk Ildemet, és akkor a vigaszágon küzdhet tovább.
Korábban Knipli Csongor (59 kg), Lám Bálint (130 kg) és Kozák István (66 kg) is első mérkőzésén kikapott, Knipli pedig már ki is esett.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com