Bíró Attila az Európa-bajnokoknak szavazott bizalmat

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, hogy ugyanannak a 13 játékosnak szavaz bizalmat a riói olimpián, akikkel az év elején Belgrádban Európa-bajnoki címet nyert.olimpia"Nagyon megnehezítették a lányok a dolgomat, ami természetesen jó, hiszen sok jó játékosunk van, ugyanakkor közülük választani tényleg szívbemarkoló feladat volt. Ám a kapitányi munka ezzel is jár, hiába vinnék mindenkit a keretből, választanom kellett" - idézte a Magyar Vízilabda Szövetség szombat reggeli híre Bíró Attilát.

A bő keretben szereplők közül így a kapus Bolonyai Flóra, a mezőnyjátékosok közül pedig Menczinger Kata, Szilágyi Dorottya, Somhegyi Noémi és Horváth Brigitta került ki. Érdekesség, hogy a 13 fős keret tagjai közül tizen négy évvel ezelőtt Londonban is ott voltak, Takács Orsolya a harmadik olimpiájára készülhet. Ötkarikás újonc Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Illés Anna.

A válogatott az elmúlt három napban a margitszigeti BENU Kupán szerepelt, pénteken a spanyolokkal 8-8-as döntetlent játszott, csütörtökön a vb-ezüstérmes ausztráloktól 5-3-ra, szerdán pedig az olaszoktól 10-7-re kapott ki. Bíró Attila a hétvégére pihenőt adott a játékosoknak, hétfőn a Margitszigeten folytatódik a munka, majd kedden Szolnokra utazik a válogatott, ahol aznap és másnap reggel is 9-től játszik edzőmeccset az ausztrálokkal.

Emellett még egy kedd délutáni kétkapus edzés, valamint a csütörtöki, ceglédi hivatalos összecsapás vár a két csapatra. A magyar válogatott július 30-án utazik Rióba, ahol a címvédő amerikaiakkal, a kínaiakkal és a spanyolokkal szerepel azonos csoportban.

A magyar női válogatott olimpiai keretet:
Kapusok: Gangl Edina, Kasó Orsolya
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com