Budapest a határidő előtt beadta első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak

Budapest a szerda éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a nemzetközi sportági szakszövetségek az előzetes egyenkénti egyeztetések során "rendkívül pozitívan" nyilatkoztak a magyar pályázatról, s képesnek tartják Budapestet arra, hogy megrendezze az ötkarikás játékokat.

mob60

 

A NOB tagjai 80 adathordozón kapták meg a pályázati anyagot, amely angolul és franciául online már elérhető (http://www.budapest2024bid.com/Budapest_2024_Candidature_File_Stage_1_EN.pdf, http://www.budapest2024bid.com/Budapest_2024_Candidature_File_Stage_1_FR.pdf).
Néhány napon belül a rövidített változat, két-három hét múlva pedig a teljes dokumentum olvasható lesz magyar nyelven.

A pályázati anyagot múlt kedden az Olimpiai Védnökök Testülete előtt ismertette Fürjes Balázs, aki akkor elmondta, a dokumentumnak az előírások szerint a víziót, a játékok koncepcióját és a stratégiát kell tartalmaznia.

A pályázati anyag alapvetően két részre bontható: az egyik a tervezett helyszínekről és létesítményekről, a másik az egyéb kötelezettségekről, többek között a szállásokról, az ország energiaellátásáról, a telekommunikációról, a politikai és kormányzati keretrendszerről szólt.

A versenyhelyszínek témakörében már korábban bemutatták azt a poliklaszteres modellt, amelyet a Fővárosi Közgyűlés is támogatott január 27-i ülésén. A megoldás lényege, hogy igyekszik az olimpiai fókuszpontokat több halmazba szétosztani, és az a legnagyobb előnye, hogy elősegítheti a nagyobb léptékű városfejlesztést, új alközpontokat kialakítva a városban.

A budapesti pályázatban két fővárosi zóna és hét klaszter, illetve a főváros közigazgatási határain belül még három különálló versenyhelyszín szerepel. Mindegyik klaszter az olimpiai falu 10 kilométeres és a városközpont hat kilométeres körzetében helyezkedik el.

A központ az Olimpiai Park klaszter, amelyet a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségébe terveznek, a három különálló versenyhelyszín pedig az Etele téren, a Nagytétényi lőtéren, valamint a Testvérhegyen lenne.

Fürjes Balázs az Olimpiai Parkba tervezett atlétikai stadionról azt mondta, a létesítményt kifejezetten az olimpiára építenék, de a játékok után a 60 ezer férőhelyes arénát 15 ezer néző befogadására alkalmas stadionná alakítanák, így Budapestnek maradna egy állandó atlétikai helyszíne.

Az olimpiai pályázat elnöke hangsúlyozta, a NOB által elfogadott és a gazdaságos játékokat előnyben részesítő Agenda 2020 reformprogram elveinek megfelelően a budapesti pályázat nagymértékben támaszkodik a már meglévő, valamint az ideiglenes létesítmények használatára.

Budapest közigazgatási határain kívül Balatonudvariban, Balatonfüreden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn és Veszprémben alakítanának ki versenyhelyszíneket.

A NOB-nak küldött dokumentumból az is kiderül, hogy előzetesen 2024. július 19-i kezdéssel és augusztus 4-i befejezéssel tervez Budapest, a paralimpia pedig 2024. augusztus 21-től szeptember 1-ig lenne. Fürjes Balázs azt mondta, ezek az időpontok optimálisan illeszkednek a nemzetközi sportrendezvények, valamint a nemzeti események időpontjaihoz, mindemellett ekkor az időjárási körülmények is ideálisak.

A dokumentumban be kellett mutatni azt is, hogy az olimpia és a paralimpia megrendezése hogyan illeszkedik a városi és a regionális hosszú távú tervekhez, valamint össze kellett foglalni a játékok legfőbb hozadékait.

Az infrastrukturális fejlesztések között nyolc olyan intézkedés szerepel, amelyeknek többsége az olimpia és a paralimpia megrendezése nélkül is megvalósulna. Kelenföld és Ferencváros állomások között háromvágányú kapcsolat kialakítása szerepel a tervekben, s új elővárosi megállók is lennének.

A déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése mellett a 150-es vasútvonal Soroksári út menti nyomvonalát áthelyeznék a Határ út és a Kvassay Jenő út közötti szakaszon, a ráckevei HÉV-vonal pedig nem szűnne meg, de átalakítanák. A csepeli HÉV helyett villamos járna, ezt a kettes villamos vonalával kötnék össze.

Az M1-es autópálya 2x3 forgalmi sávossá alakulna az M0 és M19 csomópontok között, az M7-es autópálya jobb oldalát pedig három forgalmi sávra szélesítenék az M0 autóút és a 710. számú főút csomópontok között.

Épülne egy új, 2x3 sávos közúti Duna-híd a Galvani út-Illatos út vonalában, a földalattit pedig rekonstruálnák és akadálymentesítenék, a vonal meghosszabbodna a Vigadó térig, így átszálló kapcsolat lenne a kettes villamoshoz.

A szálláshelyekről az olimpiai pályázat elnöke kiemelte, hogy ebben a pályázati anyagban még csak az elvi lehetőségeket és megoldásokat kell bemutatni a NOB-nak, ugyanakkor a következő, őszi szakaszra készülő dokumentumhoz már a szállásokra vonatkozó aláírt szerződéseket is csatolni kell. Hozzátette, a kollégiumok tervezett fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szálláshelyek kérdésében optimális megoldás szülessen.

A Schmitt Pál elnök által vezetett védnöki testület a következő ülését június elején tartja.

A 2024-es olimpiára Budapest mellett Párizs, Róma és Los Angeles pályázik, a győztest 2017 szeptemberében, Limában hirdeti ki a NOB.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com