• -14 ℃ / -7 ℃

Csaknem ötszáz induló

Közel ötszáz atléta nevezett a 121.országos bajnokságra, melynek küzdelmei péntektől vasárnapig zajlanak Székesfehérváron - jelentették be a szervezők szerdán a város atlétikai központjában.

Tölgyesi Előd versenyigazgató közölte: 52 egyesület versenyzői érkeznek, 282 férfi és 216 női sportoló indul, illetve 14-14 váltó is rajthoz áll mindkét nemben.
A három nap alatt harmincnégy egyéni és négy váltó versenyszámot rendeznek.

arak03

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke kiemelte, a bajnokság a szövetség legfontosabb versenye, amelyre mind a tizenkilenc olimpiai résztvevő magyar atléta nevezett.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere felidézte, hogy másfél hete is - amikor a Gyulai Memorial nemzetközi viadalnak adott otthont - az atlétika központja volt a város, Hirt Károly, a házigazda Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) elnöke pedig emlékeztetett rá, idén 2007, 2014 és 2015 után negyedszer rendezik meg itt a magyar bajnokságot.

Az ob-n a friss Eb-ezüstérmes Márton Anita súlylökés mellett diszkoszvetésben is elindul.A két és fél hete Amszterdamban ugyancsak második helyezett Baji Balázst is láthatja a közönség 110 méteres gátfutásban, de indul a diszkoszvető Kővágó Zoltán, a kalapácsvető Pars Krisztián, 5000 méteren Erdélyi Zsófia - aki az olimpián maratonban lesz érdekelt -, továbbá magasugrásban Szabó Barbara.

A hétpróbázó Krizsán Xénia magas- és távolugrásban, valamint súlylökésben és gerelyhajításban, Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig 100 méter gáton, távolugrásban és súlylökésben teszteli jelenlegi felkészültségét.

MTI

Hozzászólások


Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...


Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

http://ujhazak.com