Cselgáncs-vb - Helyezetlen magyarok szombaton, egy ezüst a termés

A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós és Fogasy Gergő, valamint a +100 kilóban érdekelt Bor Barna is helyezetlenül zárt a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság egyéni küzdelmeinek szombati zárónapján. A magyarok egy ezüstéremmel fejezték be a vb-t.

A honvédos Cirjenics első meccsén a tavaly vb-harmadik egyiptomi Ramadan Darvissal került szembe, aki több horogdobást is bemutatott a márciusi, prágai világkupa-versenyen második magyaron. Ezekre jukót, vazaarit, majd ippont kapott, a találkozó három perc elteltével fejeződött be. Súlycsoporttársa, a kecsekméti Fogasy sikerrel vette az első akadályt: leszorítással verte a liechtensteini David Büchelt, ezután viszont a vb-címvédő azeri Elhan Mammadovval került össze. A 21 éves, junior Eb-harmadik magyar dzsúdós több ígéretes akciót is kezdeményezett szemmel láthatóan fáradt riválisán, aki egyszer villant csak, s dobására vazaarit kapott. A hátralévő időben Mammadov csak "alibizett", de a bíró csak kétszer intette meg, így az azeri kicsikarta a győzelmet.

cselgancs_bronzNehézsúlyban a nyílt kategóriás vb-második, háromszoros Eb-ezüstérmes Bor az üzbég Abdullo Tangrijevvel találkozott, és az olimpiai második, világbajnok ellenfél végül vazaarival bizonyult jobbnak a paksi versenyzőnél.
Ezzel mindhárom szombati magyar helyezetlenül fejezte be szereplését, ami azt jelenti, hogy a 13 tagú küldöttség a 90 kilós Tóth Krisztiánnak köszönhetően egy ezüstéremmel és - a 48 kilós Csernoviczki Éva révén - egy hetedik hellyel zárt a Traktor Arénában. A világbajnokság vasárnapi zárónapján a csapatversenyreke kerül sor, de abban egyik nemnél sem indul a magyar válogatott.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com