Divízió I-es jégkorong-vb - Több ezer magyar szurkoló és nézőcsúcs várható

A krakkói főkonzulátus felkészült a magyar szurkolók várható rohamára szombaton, a lengyelek elleni, feljutásról döntő divízió I/A világbajnoki jégkorong-mérkőzés előtt.

jégkorongNedeczky Sándor konzul pénteken délelőtt az MTI-nek elmondta: eddig semmi rendkívüli esemény nem történt a hoki vb-re érkező magyarokkal a múlt vasárnapi kezdés óta, egy esetben egy személyi igazolványt kellett átvenniük, de a tulajdonosa hamar jelentkezett érte.

Hozzátette: ő maga már kinn volt a japánok és az olaszok elleni mérkőzésen, és ott lesz a krakkói arénában a szombaton 20 órakor kezdődő összecsapáson is.

"A szervezők és mi magunk is szeretettel várjuk a magyar szurkolókat. A jó hangulat garantált" - tette hozzá Nedeczky Sándor.
A Lengyel Jégkorong Szövetség már csütörtök este bejelentette, hogy mind a 15 328 jegy elfogyott a magyar-lengyel összecsapásra. A divízió I-es vb-k történetében ez nézőrekordot jelent.

A magyar szurkolók eddig is szép számban, 2-3000-en látogattak ki a helyszínre, szombaton várhatóan ennél is többen lesznek. Az általuk teremtett remek légkörről a nemzetközi szövetség (IIHF) honlapja külön is említést tett. Krakkóban eddig semmiféle rendbontás vagy összetűzés nem történt, mindenki békésen szurkol benn a csarnokban vagy az aréna előtti hatalmas téren. A városban is nyugodt a hangulat, s lépten nyomon magyar mezbe öltözött szimpatizánsokat látni.

A magyar válogatott akkor jut fel a 16-os világelitbe, amennyiben nem kap ki alapjátékidőben a lengyelektől.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com