Dombvári egy harmadik hellyel kezdett

Dombvári Bence harmadik lett előfutamában K-1 1000 méteren a Duisburgban szerdán megkezdődött olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, így valamivel dél után a középfutamban folytatja a szereplését.

A Budapest Honvéd 23 éves kajakosa a szám első előfutamában szállt vízre délelőtt, csak az első hely ért egyenes ági döntőbe jutást. Erre rajta kívül többen is pályáztak, s végül a rendkívül magabiztos orosz Roman Anoskiné lett a győzelem. Dombvárit a fiatal belga Artuur Peters is megelőzte.

Kajak-kenu Vk - Férfi K1 1000 méter

"Jobbra számítottam, de hát kemény ellenfelekkel kellett küzdenem, és ők is az első helyre hajtottak. Jól jött volna a pihenés, mert így ma valószínűleg három futamot is le kell húznom, de megoldom." - mondta a parton a tavaly eltiltását töltő Dombvári, aki 2013-ban világbajnoki bronzérmet szerzett ezen a pályán.

Hozzátette: egy reggeli versenyre mindig nehezebben hangolódik rá a szervezet, később már biztosan jobban megy majd neki a versenyzés.
A kajakos később klubtársával, Hufnágel Tiborral 1000 méter párosban is vízre száll, a győri Horváth Bence pedig 200 méter egyesben próbálkozik.

Magyarországnak eddig 15 kvótája - 6 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra, a fennmaradó két férfi kajakos indulási jog megszerzésére most van lehetőség.

Kvótát ezúttal az szerezhet az országának, aki párosban nyerni tud, egyesben pedig első, vagy második helyen fut be.
később:
-------
K-1 1000 m: középfutamok 12.20
K-2 1000 m: előfutamok 14.30, középfutamok 16.30
K-1 200 m: előfutamok 15.00, középfutamok 16.50
csütörtök:
----------
K-1 1000 m: döntő 9.52
K-2 1000 m: döntő 13.30
K-1 200 m: döntő 13.48

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com