Döntős a férfi és a női váltó is

A férfi és a női magyar váltó egyaránt bejutott a döntőbe szombaton a Szocsiban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.koriA Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású négyes rendkívül könnyedén vette az elődöntős akadályt, ugyanis a hollandok az élen olyan tempót diktáltak, amelyet csak a magyarok tudtak követni, s a 3000 méteres táv végére a bolgár négyest mindkét váltó lekörözte, s majdnem a csehek is erre a sorsra jutottak. A vasárnapi döntőben a hollandok mellett az oroszok és az olaszok lesznek a magyar csapat riválisai.

A férfiaknál jóval nagyobb küzdelem zajlott. A Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang négyes hosszú ideig a negyedik helyen korcsolyázott. Aztán egyre feljebb jött a magyar kvartett, míg nem 17 körrel a vége előtt élre állt. Az első helyen haladva sikerült a lengyeleket leszakítani, de egy rossz váltásnál a magyarok visszacsúsztak az oroszok és olaszok mögé a harmadik pozícióba.

A következő váltásnál viszont ez utóbbiakat visszaelőzték, innentől már nem forgott veszélyben az A döntőt érő második hely. A másik elődöntőből a holland és a brit négyes jutott a döntőbe. Szombaton 1500 méteren Liu Shaolin második, Knoch Viktor pedig 500 méteren ötödik lett.

Vasárnap az egyéni 1000 méterrel, valamint a férfi és női egyéni szuperdöntőkkel folytatódik a program. Utóbbi számban a három egyéni távon elért eredmények és szerzett pontok összesítése alapján mindkét nemnél az első nyolc korcsolyázó vehet részt. A kontinensviadal a női és a férfi váltók fináléival zárul.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com