Elkezdődik a debreceni salakmotor-stadion felújítása

A főépület rekonstrukciójával még idén elkezdődik a debreceni Gázvezeték utcai salakmotor-stadion felújítása - jelentette be az egyesület alelnöke a Debrecen Speedway SE szombati sajtótájékoztatóján.salakmotorosVári Attila hangsúlyozta: az egyesület hosszú távú felújítási programot dolgozott ki az 1970-es évek közepén átadott, mára meglehetősen leromlott állapotú létesítmény rekonstrukciójára. A beruházás első ütemében a főépület felújítását végzik el: többek között akadálymentes mosdót, gyermekfoglalkoztató helyiséget és pelenkázót alakítanak ki - mondta, hozzátéve, hogy a munkálatok várhatóan egy hónap múlva kezdődhetnek.

A megújult főépület átadását jövő év május elsejére tervezik, a második ütemben a főépület mellé új, fedett lelátót építenek majd. Az első ütemben megvalósuló beruházáshoz szükséges 5 millió forintot a salakmotor-stadion tulajdonosa, Debrecen önkormányzata biztosítja - mondta Barcsa Lajos alpolgármester.

Kiemelte: az önkormányzat célja, hogy a salakmotorsportnak a városban ne csak jelene, hanem jövője is legyen, ezért a jövő évi költségvetésben is lesz forrás a további fejlesztéshez. A létesítményben jelenleg a szolgáltatás nem európai színvonalú, és ahhoz, hogy minél többen, családok is kilátogassanak egy-egy versenyre, fokozatosan a teljes stadiont fel kell újítani - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Vári Attila beszélt arról is, hogy a Debrecen Speedway SE szeretné, ha minél több fiatal próbálná ki a sportágat. Ennek érdekében az egyesület a jövőben nagy hangsúlyt fektet a népszerűsítésre: családi napokon, iskolákban igyekeznek közelebb hozni a gyermekekhez a sportágat.

A város szakképző intézményeivel együttműködve pedig egy olyan utánpótlás-központot, kihelyezett gyakorlati műhelyt szeretnének létrehozni, ahol a salakmotorozás minden részletével megismerkedhetnének a fiatalok - fűzte hozzá.

Idősebb Tabaka József, az egyesület elnöke elmondta: a Debrecen Speedway SE-nek jelenleg négy felnőtt és nyolc utánpótláskorú versenyzője van. A klub sikeres pályázat esetén 2017. május elsején egyéni Európa-bajnokságot rendez - ismertette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com