Elpusztult Overdose, a csodaló

Szerdán délután hosszú betegsége után elpusztult a világhírű magyar ló, Overdose.

A PannoniaOverdose az alábbi közleményt adta ki:
"Szomorúan értesítjük mindazokat, akik szerették, hogy a nemzetközi hírű telivér, a német sajtó által magyar csodalónak is nevezett Overdose szerda délután háromnegyed hatkor, 10 éves korában egy németországi tenyésztelepen súlyos betegség után, értesüléseink szerint kólikában, hasi katasztrófa következtében elpusztult (128 éve egy kólikaroham vitte el Kincsemet a csodakancát is). Még legalább 15 évig fedezhetett volna.
A hírt addig nem akartuk nyilvánosságra hozni, amíg többségi tulajdonosa meg nem tudja. Gazdája számunkra ismeretlen gyanúsítás miatt nem tudott lova mellett lenni, kívánságára Alagon fogják eltemetni."


index

Overdose története

Overdose az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyező lova volt. Pályafutását a szakértők Kincsem, a „csodakanca” életéhez hasonlították. Overdose Európában a legjobb eredményt elérő ló volt, becsült értéke az 5 millió eurót is elérte (ami mintegy 1,5 milliárd forintot jelentett). Betegsége miatt 2010. július 18-án, 15 hónap kihagyás után állt újra versenybe a Szlovák Derby „Cena Mysa” versenyszámában, ahol a 13. győzelmét is megszerezte a paripa. Nagy visszatérése a versenyzésbe folytatódni látszott 2010. augusztus 15-én a Bestens-Pannónia Életbiztosító Díjon Budapesten, ugyanis itt is rajt-cél győzelmet aratott. Következő versenyén Baden-Badenben azonban megszakadt a sikersorozat, Overdose egy szerencsétlen rajt után csupán hetedikként érkezett a célba és veretlensége ezzel meg is tört.

Ennek ellenére Overdose Magyarország egyik legsikeresebb lova lett, melyet azzal is bizonyított, hogy hosszú betegsége után 2011. április 17-én ismét Hoppegartenben rajt-cél győzelmet aratott 1000 méteren, új pályacsúcsot állítva be, 0:57:1-gyel. Mivel azonban lábsérülése megakadályozta a további versenyzésben, 2013. szeptember 1-jén visszavonult. 2014-ben Mikóczy Zoltán lova tiszteletére megalapította az Overdose-díjat, amelyet először 2014. szeptember 7-én adtak át a Kincsem Parkban. – forrás Wikipédia

Hozzászólások


Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

A motorsport világa egy emberként fogott össze Billy Mongerért, akinek örökre megváltoztatta az életét a hétvégi ütközés.

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

A Nike sportszermárka az egyenlőség jegyében gondol a muszlim nőkre is.

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:


Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

http://ujhazak.com