Ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2011 őszén indult el Magyarországon a TAO-támogatási forma, amelynek keretében a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy nyereségadójuk egy részét nem az adóhatóságnak fizetik be, hanem abból az öt látványsportágban - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong és vízilabda - működő valamelyik sportszervezetet, vagy a sportági szakszövetséget támogatják az utánpótlás-nevelés, vagy a sportlétesítmények fejlesztése területén.

"A labdarúgásban évente 25-35 milliárd forintnyi támogatás érkezett a TAO-ból, a többi négy sportágban pedig összesen nagyjából ugyanennyi" - fogalmazott Gudra Tamás, aki úgy látja, sok hasznos fejlesztés történt az elmúlt öt évben, s a pályaépítések jelentős része az iskolák és az önkormányzatok segítésével, illetve használatára valósult meg.



A gazdasági igazgató szerint ez a világon egyedülálló sporttámogatási forma azért különösen fontos, mert "Magyarországon a sportlétesítmény-fejlesztésben az elmúlt 20-25 évben nem történt semmi, s a TAO ezt a hiányt igyekszik pótolni". A TAO-rendszerben az országos szakszövetségek feladata, hogy sportágukban ellenőrizzék a pénzek szabályszerű felhasználását, az MLSZ gazdasági vezetője szerint: "jó úton járunk, de azért elég sok szabálytalanságot is találtunk".

Hozzátette, hogy a szankciók a támogatás kamatostól való visszafizetetésétől akár a TAO-rendszerből való kizárásig terjedtek. "Több ilyen döntést is hozhattunk volna, ha mindenhová eljutnánk kellő mélységben, ezért azon vagyunk, hogy folyamatosan szigorítsuk az ellenőrzést" - ígérte az igazgató. A TAO jövőjével kapcsolatban utalt arra, hogy a magyar kormány 2017 júniusának végéig kapta meg az engedélyt az Európai Uniótól a TAO-ra, de már változatlan formában megkérte a hosszabbítást, s véleménye szerint valószínűleg meg is kapja majd az engedélyt. "Ha mégsem, akkor egy másfajta támogatási formát kell találni" - állapította meg Gudra Tamás.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com