Fábregas rontott büntetővel "ünnepelt"

A spanyol labdarúgók közül tizedikként érte el a százszoros válogatottságot Cesc Fábregas, aki azonban az ünnepi alkalomnak nem örülhetett felhőtlenül, mivel tizenegyest rontott az ukránok ellen amúgy 1-0-ra megnyert kijevi Eb-selejtezőn.

A hétfő esti összecsapáson az FC Chelsea középpályása maga harcolta ki a büntetőt, hogy aztán ki is hagyja - immár negyedik alkalommal követve el hasonlót a spanyol válogatott színeiben.

00

A 28 éves futballista, aki a nemzeti együttessel világ- és kétszeres Európa-bajnok, 2011-től 2014-ig az FC Barcelonában játszott, majd tavaly igazolt Angliába a londoni Kékekhez.

Azzal, hogy az ukránok ellen századik alkalommal ölthette magára a spanyol válogatott mezét, beérte a szintén 100 válogatottságot elért, de már visszavonult egykori Barca-hátvédet, Carles Puyolt.

A legjobb tízben Puyol mellett még két olyan labdarúgó van, aki már nem aktív: a nemzeti együttestől idén elköszönt játékmester Xavi Hernández, aki 133 mérkőzéssel második a listán, illetve az egykori kapus, a lajstromban 126 meccsével negyedik Andoni Zubizarreta.

A spanyol házi örökrangsort a Real Madrid után ettől a szezontól már a portugál FC Portót erősítő kapuskiválóság, Iker Casillas vezeti 164 válogatottsággal.

A tízes lista (a madridi Marca sportnapilap alapján):
1. Iker Casillas 164 válogatott mérkőzés
2. Xavi Hernández 133
3. Sergio Ramos 130
4. Andoni Zubizarreta 126
5. Xabi Alonso 114
6. Fernando Torres 110
7. Andrés Iniesta 106
8. Raúl González 102
9. Carles Puyol 100
10. Cesc Fábregas 100

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com