Férfi kézilabda Eb-selejtező - A sérült Nagy László kimaradt Dujshebaev keretéből

A várakozásoknak megfelelően Nagy László lovaglóizom-szakadása után még nincs bevethető állapotban, így kimaradt Talant Dujshebaev, a válogatott szövetségi kapitányának 18 fősre szűkített keretéből, amely a portugálok és az ukránok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

A szövetség keddi közleménye szerint az együttes vasárnap találkozik, majd másnap kezdi meg a közös munkát Miskolcon. A portugálokkal október 29-én Miskolcon, az ukránokkal pedig november 2-án Kijevben találkozik a válogatott. Az első találkozón debütál a magyar kispadon a spanyol-orosz Talant Dujshebaev, akinek egyik feladata, hogy kivezesse a csapatot a 2016-os lengyelországi Eb-re, mert így maradna esély a riói olimpiai szereplés kiharcolására. A csoport tagja még Oroszország. A kvartettekből az első két helyezett vehet részt az Eb-n, és ott lehet még a hét selejtezőcsoport legjobb csoportharmadikja is.

kézilabdaA 18 fős magyar keret:
kapusok: Mikler Roland (MKB-MVM Veszprém), Székely Márton (Balatonfüred)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos-Tatabánya)
jobbátlövők: Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Ancsin Gábor (MOL-Pick Szeged)
irányítók: Császár Gábor (PSG, francia), Szöllősi Balázs (Balatonfüred)
beállók: Zubai Szabolcs (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Bánhidi Bence (Balatonfüred), Szöllősi Szabolcs (Csurgó)
balátlövők: Ilyés Ferenc (MOL-Pick Szeged), Zdolik Bence (Balatonfüred), Bodó Richárd (Grundfos-Tatabánya), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com