A címvédő Hamiltoné a melbourne-i pole (2. rész)

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzését szombaton.hamiltonA 31 éves, háromszoros vb-győztes versenyzőnek ez pályafutása 50. pole pozíciója, s úgy tűnik, az előző két évhez hasonlóan nagy fölényben van a riválisokkal szemben. Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg zárt, míg a harmadik rajthelyet a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője szerezte meg.

Az időmérő edzés lebonyolítását érintő változtatások a szezon első kvalifikációja alapján nem érték el a kívánt hatást: bár az első szakaszban valóban sokat köröztek az autók, a második és a pole pozícióról döntő harmadik rész jóval a rendelkezésre álló idő előtt véget ért. A Ferrari pilótái az utolsó percekben már nem is hajtottak ki a pályára, Rosberg volt az egyetlen, aki még megpróbálta megverni Hamiltont, de nem járt sikerrel.

A időmérőből még másfél perc volt hátra, amikor Hamilton már a közönséggel ünnepeltette magát, miközben a tavalyi rendszerben ilyenkor még nagy csata zajlott a pályán az első rajthely megszerzéséért. Az idény elején úgy tűnik, a Manor istálló a mezőny végén marad, míg a most debütáló amerikai Haas csapat autói az utolsó előtti sort foglalták el az év első időmérőjén.

A középmezőnyben egyelőre a McLaren, a Renault és a Sauber küzd egymással, míg a Williams, a Toro Rosso és a Red Bull a győzelemre hajtó Mercedes és Ferrari mögött a további pontszerző pozíciókért harcol majd. Az újoncok közül Jolyon Palmer szerepelt a legjobban a szezon első kvalifikációján, a Renault brit pilótája a 14. rajtkockát szerezte meg.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 6 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
--------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Felipe Massa (brazil, Williams)

4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RedBull)

5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)

6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jolyon Palmer (brit, Renault)

8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Renault)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
9. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)

10. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)

11. sor:
Pascal Wehrlein (német, Manor)
Rio Haryanto (indonéz, Manor)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com