Alaposan megosztja a közvéleményt a Haas sikere

Van, aki az újonc istálló mellett áll, míg mások szerint rosszat tesz a Forma-1-nek az amerikai csapat.haassBerobbant a Forma-1-be a Haas, amellyel Romain Grosjean Ausztráliában a hatodik, Bahreinben pedig az ötödik helyen végzett, míg a csapattársa egyik futamot sem tudta befejezni.

Az amerikai istálló debütálását azonban nem hasonlíthatjuk össze a 2010-ben érkezett újoncokkal, hiszen a Haas szorosan együttműködik a Ferrarival, ami miatt kapnak hideget-meleget, sokan pedig egyértelműnek vették, hogy a csapat villámgyorsan sikeressé fog válni.

A Haas sok szurkolót és szakembert maga mellé állított a remek bemutatkozással. Gary Anderson, a jelenleg az Autosport elemzőjeként dolgozó exmérnök, egy hosszú cikkben fejtette ki, hogy miért jelent a Forma-1 számára pozitívumot az, hogy az újonc csapat máris képes felvenni a versenyt a középmezőnnyel, amivel az egész rajtrácsot sikerült versenyképesebbé tenni.

Anderson azt is megemlítette, hogy szerinte nincs semmi baj azzal az üzleti modellel, amit rengetegen kritizálnak. Hangsúlyozta, hogy az az együttműködés, amely értelmében a Haas alkatrészeket kap a Ferraritól, egyáltalán nem idegen a sportágtól, hiszen korábban a Force India és a Manor is élt azzal a lehetőséggel, hogy egy ellenféltől vettek elemeket, bár azt Anderson is belátta, hogy a Haas tényleg szorosabbra fűzte a szálakat a Ferrarival, de még mindig betartják az új szabályokat.

Az elemző szerint a Haas csak kihasználja a lehetőségeket, ami azért sem baj, mert a Forma-1 mindig erről szólt. Anderson végül hangsúlyozta, hogy a sikert nem lehet csak a Ferrarival való együttműködés számlájára írni, mert a Haas a Dallarával közösen dolgozott a karosszérián, és a sikerben ennek is nagy szerepe van.haasA kritikák egyébként nem okoznak álmatlan éjszakákat a Haas csapatnak. Günther Steiner, az istálló csapatvezetője Bahreinben elmondta, hogy kifejezetten örül, hogy a Haas a viták középpontjába került, mert inkább azért kritizálják őket, mert jók, mint azért sajnálják, mert nagyon gyengék. Steiner tehát bóknak veszi, ha helytelennek tartják a csapat sikerét.

A Haas egyik legnagyobb kritizálója Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója, aki az elmúlt időben többször kijelentette, hogy az amerikaiak lehet, hogy nem szegnek szabályt, de ennek ellenére rossz példát mutatnak a Forma-1 számára, illetve veszélybe sodorják az egyéni konstruktőrök intézményét.

Symonds a Bahreini Nagydíjon elmondta, hogy a konstruktőrök helyzete sokat romlott az utóbbi időben, és vannak, akik szeretnék teljesen lerombolni azt. Szerinte az, amit a Haas csinál jó a csapatnak, de rossz irány a Forma-1 számára.

Symonds nincs egyedül a véleményével. Korábban Bernie Ecclestone, a Menedzsment (FOM) elnöke arról beszélt, hogy a Haas autója tulajdonképpen Ferrari, emiatt őt nem érte meglepetésként, hogy az amerikaiak ilyen gyorsan pontot szereztek.

A Bahreini Nagydíj után Christian Horner is hasonló véleménynek adott hangot. A Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy Szahírban elég gyors volt a Haas, a stratégiájuk jól működött, mert eléggé agresszívak voltak a három kiállással, illetve azzal, hogy folyamatosan lágy abroncsokat választottak. Horner végül azzal szúrt oda az amerikai csapatnak, hogy a Haas versenyautója gyors, stabil, tehát a tavalyi Ferrari még mindig versenyképes.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com