Áprilisban kezdődhet a következő szezon

A tervek szerint április 3-án rajtol el a Forma-1 mezőnye az Ausztrál Nagydíjon.20f11988-ban fordult elő utoljára, hogy nem márciusban kezdődött a Forma-1-es szezon, ugyanis akkor április 3-án, Brazíliában rajtolt el a mezőny. A tervek szerint jövőre megint április 3-án, de Ausztráliában bőghetnek fel a motorok.

Erről az Ausztrál Nagydíj szervezői beszéltek, akik a minap bejelentették, hogy 2016-ban is náluk indul a szezon. A későbbi kezdés magában foglalja azt is, hogy a rajtot előrébb kell hozni, mert az óraátállítás miatt, egy órával korábban megy le a Nap. Jelenleg úgy tűnik, hogy helyi idő szerint délután 3 órakor lesz a rajt.

Andrew Westacott, az Ausztrál Nagydíj ügyvezetője elmondta, hogy az új időpont ellenére, a szurkolókat biztos, hogy ugyanolyan remek akciókat láthatnak a pályán, mint korábban, ráadásul a versenyhétvégén továbbra is mindent megtesznek a szervezők azért, hogy mindenki jól szórakozzon.

Az áprilisi szezonkezdésről a Formula One Management (FOM) döntött, de az okokról egyelőre nem beszéltek. A feltételezések szerint azért csúszik át áprilisra az idénynyitó futam, mert a szervezők szeretnék, ha csökkenne az az idő, ami két futam között eltelik.

Ahogy a szurkolók már megszokták, általában két hét szünet van egy-egy nagydíj között, de mostanában gyakori a három hét, mint például most a bahreini verseny és a spanyol verseny között.

A hírek szerint 2016-ban Kína rendezheti meg a második futamot, méghozzá április 10-én. Arról, hogy 2016-ban hány versenyhétvége lesz, még nincs döntés, de a Stratégiai Munkacsoport erről is egyeztet majd május 14-én.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com