Balesetének 15. évfordulója előtt egy nappal szerezte meg a riói paralimpiai aranyérmet Alex Zanardi

Rengeteg ember tekinti igazi hősnek, példaképnek az olasz sportolót, korábbi Forma-1-es pilótát, aki 2001. szeptember 15-én vesztette el mind a két lábát.zanardicraAz 1966. október 23-án született Alessandro „Alex” Zanardi neve nem csak a Forma-1 és az autósport rajongói számára ismert, ugyanis az olasz autóversenyző az egész világ számára példát mutat kitartásból, akaraterőből.

Zanardi neve ma 15 éve vált világhírűvé, ugyanis 2001. szeptember 15-én olyan horrorisztikus balesetet szenvedett a Lausitzringen, amely következményeként mind a két lábát amputálni kellett, az orvosok pedig egy pennyben sem fogadtak volna arra, hogy az autóversenyző életben marad.

Mire Zanardi kórházba került, addigra csak 1 liter vér maradt a szervezetében ráadásul többször újjá kellett éleszteni. Az autósport világa felkészült a legrosszabb hírekre, de Zanardi nem adta fel, hanem élni akart.

A kitartását siker koronázta, de nem ez az egyetlen ok, amiért bátran nevezhetjük hősnek az autóversenyzőt, hiszen sokan azt hitték, hogy a mind a két lábát elvesztő Zanardi feladja a sportot, az életét pedig a keserűség fogja jellemezni.

Ő viszont nem a feladás mellett tette le a voksát, hanem az életszeretet és a kitartás mellett. A szörnyű baleset után Zanardi azt nyilatkozta, hogy a tragédia sokat kivett belőle, de ugyanakkor rengeteg mindenre megtanította.

Rájött például, hogy korábban nagyon jó lehetett, hiszen kiderült, hogy milyen sokan szeretik, ezzel pedig a baleset előtt nem volt tisztában. Az az érzés pedig mindent felülírt, amikor egy hetes kómából arra tért magához, hogy annak ellenére életben van, hogy milyen sokszor tette kockára az életét.

A kórház elhagyása után a kétszeres CART-bajnok, egykori Williams-versenyző nem hagyott fel az autóversenyzéssel, hanem átalakított autójával GT-versenyeken indult, amit idén csak azért hagyott ki, hogy az egész évet a riói paralimpiára való felkészülésnek szentelje.Motor Racing - Blancpain Endurance Series, Round 2, Brands Hatch, UKAz olasz sportoló 2007 óta hódol a kézi hajtású kerékpározásnak. Azóta hatszoros világbajnoknak, a New York Maraton győztesének, Ironman-győztesnek vallhatja magát, most pedig aranyérmet szerzett tegnap a riói paralimpián.

A rendkívül erős Zanardi 20 kilométert teljesített, ráadásul nem is akárhogy, ugyanis a 49 éves olasz a 10 kilométeres mérőpontnál még 18 másodperces hátrányban volt, ám még innen is képes volt 2,74 másodperccel megelőznie az addigi első helyen haladót, aki kénytelen volt beérni a második hellyel.

Zanardi 28 perc és 36,81 másodperc után ért be elsőként a kézi kerékpárosok H5-ös osztályának időfutamán, amivel paralimpiai bajnok lett, ám nem ez az első győzelme, hiszen a példaértékű sportoló ott volt a 2012-es londoni paralimpián is, ahol már szerzett két aranyérmet. Ennyivel nem ért véget Zanardi riói szereplése, ugyanis holnap vár rá egy csapatverseny olasz színekben.

Alex Zanardi képes volt előnyt kovácsolni egy olyan súlyos tragédiából, ami esetében mások rég feladták volna a helyében, ám ő úgy tud küzdeni, ahogy csak nagyon kevesen. A sportoló korábban elmondta, hogy számára a kitartás egy 5 másodperces lecke, ami megtanította arra, hogy amikor azt mondjuk, hogy „ennyi, végeztem”, akkor csak be kell hunyni a szemünket, majd 5 másodperc múlva, amikor kinyitjuk, akkor azt látjuk, hogy mások feladták.

Zanardi a balesete óta ezeket az 5 másodperceket keresi, mert tudja, hogy mindig marad a testében egy kis energia, ami elég a kitartáshoz, de ezt csak kíváncsisággal lehet megtalálni. Ez az erő vitte előre, amikor a maratonon, az Ironman-versenyeken indult, majd kipróbálta magát a paralimpiákon.zanardiAmikor 2012-ben megszerezte a második aranyérmét Londonban, akkor a korábbi Forma-1-es versenyző azt mondta, hogy ez egy remek pillanat, de ugyanakkor szomorú is, hiszen három éven keresztül, szenvedélyesen készül az ember a versenyre, de akkor vége, amikor átszelte a célvonalat, tehát ideje újabb célokat keresnie.

Nem kérdés tehát, hogy a riói siker nem az utolsó Zanardi életében, ő ugyanis mindig keresni fogja az újabb célokat, függetlenül attól, hogy milyen kihívások elé állítja az élet. Alex Zanardi inspirál, megmozgat, 15 éve egyfolytában elképeszti az embereket.

Megmutatja, hogy a legnehezebb úton haladva is el lehet érni a célt, amiért cserébe nem marad el a jutalom, ami nemcsak egy érem, hanem szeretet, csodálat, elismerés és végtelen tisztelet. Alex Zanardi igazi hős és példakép, akire nemcsak az autósport, hanem az egész világ büszke lehet.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com