Bemutatták a Mercedes, Haas, Renault, McLaren-Honda és a Force India új autóját

Újabb 2016-os versenyautókról rántották le a leplet.MercedesA mai nappal elkezdődött az első hivatalos teszt Barcelonában, ezért egyre több Forma-1-es csapat új versenyautóját mutatták be. Korábban a Ferrari, a Williams és a Red Bull ismertette a 2016-os céljait, most a Mercedes, Force India, a McLaren-Honda, az újonc Haas, és a visszatérő gyári Renault rántotta le a leplet a versenyautójukról.

Mercedes

Azt hihetnénk, hogy a kétszer világbajnok csapatnak nem volt szüksége nagy munkára ahhoz, hogy összeállítsák a 2016-os Mercedest, a W07-est, ám Paddy Lowe elárulta, hogy a 2015-ös év után a gyenge pontok felkutatása, kijavítása volt a kitűzött céljuk, ugyanis a csapat szeretne mindenben jobb lenni, mint a vetélytársak.

Lowe arról is beszélt, hogy a Mercedes egy mini forradalomra készül, aminek érdekében teljesen új belső elrendezést és futómű megoldásokat eszközöltek a 2016-os autón.
A W07 tehát csak kívülről hasonlít a korábbi versenygépre, ami az állandó szabályok következménye, belül viszont átalakult.

A szakember hozzátette, hogy az állandó szabályok miatt egyre nehezebb megtalálni azokat a pluszokat, amelyek kihasználásával még többet javulhatna a csapat, de a mérnöki csapat kiemelten figyel ezekre a lehetőségekre.Force IndiaForce India

Amikor 2015-ben az indiai alakulat megcsúszott a versenyautójuk bemutatásával, akkor kevesen hittek abban, hogy a csapat eredményes évet fog zárni, ám jött a Brit Nagydíj, és az ott bemutatott „B-modell”, ami annyira jól sikerült, hogy Sergio Pérez és Nico Hülkenberg állandó pontszerzővé lépett elő, a bajnokságot pedig az ötödik helyen zárták.

Ebből következik, hogy a Force India hasonlóan szép eredményekben reménykedik 2016-ban. A VJM09-re keresztelt versenygéppel először Alfonso Celis, a csapat tesztpilótája gurul pályára Barcelonában.Motor Racing - Formula One Testing - Test One - Day 1 -  Barcelona, SpainRenault

A Forma-1 szurkolói nagy figyelmet fordítanak az idén visszatérő gyári Renault csapatra, amely a tavalyi Lotus istállót vásárolta fel.
A Renault a február eleji sajtóeseményen már beszélt a csapatról, célokról, de az akkor bemutatott festés csak ideiglenes volt, míg a mai leleplezés, ami 20 perccel a barcelonai teszt zöld jelzése előtt történt meg, már a végleges kinézetet tartalmazza. Az RS16-os kódjelű autót először az újonc Jolyon Palmer viheti pályára, majd őt váltja Kevin Magnussen.HaasHaas

Két évvel ezelőtt jelentették be, hogy a Haas istállóval fog bővülni a Forma-1 mezőnye, és most végre megérkezett a versenyautó, ami a VF-16 nevet kapta. Günther Steiner csapatfőnök elmondta, hogy a 2016-os céljuk a pontszerzés, és az, hogy bebizonyítsák, meg tudják állni a helyüket a királykategóriában.

A csapatfőnök szeretné, ha a Haas képes lenne célba érni, ezzel kiharcolva a szurkolók, a paddock és a többi csapat tiszteletét. A korábban a Jaguárnál és a Renaultnál is megforduló szakember nem titkolta, hogy a Ferrari komoly támogatást adott a csapatnak a felkészülésben, ám kiemelte, hogy még így is rengeteg kihívásnak kell megfelelnie az istállónak.

Steiner hozzátette, hogy új csapatként vetettek néhány pillantást a sikeres istállókra, hogy ők hogyan csinálják a dolgokat. A Haas ráadásul nagyon tapasztalt tervezőket alkalmazott arra, hogy kemény munkával kifejlesszék a sok-sok aerodinamikai részletet, amelyek együtt rengeteget számítanak az eredményességben. A versenyautó erőforrását a technikai partner, a Ferrari szolgáltatta, ez pedig teljesen meghatározta a VF-16 hátulját.McLarenMcLaren-Honda

Nem titok, hogy a tavalyi szezon legnagyobb bukása a McLaren-Honda volt, tehát idén mindenki, aki hisz bennük, arra vár, hogy a csapat versenyképes autót küld a pályára. Ugyanebben reménykedik a csapat is, akik az MP4-31 nevet adták az új versenygépnek.

Habár első ránézésre nem látszik sok változás az autón, mégis belül több innovatív megoldást tartalmaz. A szponzorfeliratok is különböznek a tavalyitól, hiszen idén a Richard Mille óracég és a Chandon pezsgőbor is támogatja az istállót.

Ron Dennis, a McLaren-csoport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2016-os cél az, hogy tovább fejlesszék a csapatot, és végre elérjék a célt, a győzelmet. Dennis nem akart jóslatokba bocsátkozni, hogy ezek a győzelmek pontosan mikor fognak megérkezni, de annyit kijelentett, hogy a McLaren-Honda minden tagja elhivatottan dolgozott az elmúlt hónapokban.

Dennis arról is beszélt, hogy a McLaren-Honda rendelkezik a legjobb versenyzőpárossal (Alonso és Button), illetve aprólékosan átszervezték a mérnökcsapatot, megvan a megfelelő technikai hátterük, a gazdasági helyzetük masszív, és erős partnerekkel büszkélkedhetnek.

(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások


Itt van a Renault R.S.17!

Itt van a Renault R.S.17!

A tavalyi gyengélkedés után, idén bizonyítania kell a franciák új versenyautójának, amellyel Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg gyűjtheti az értékes világbajnoki pontokat.

Bemutatkozott a Sauber 2017-es autója

Bemutatkozott a Sauber 2017-es autója

Íme a Sauber C36-Ferrari!

A Forma-1 pénzügyi modellje miatt ment csődbe a Manor

A Forma-1 pénzügyi modellje miatt ment csődbe a Manor

Giancarlo Minardi elmondta a véleményét a 2017-es szabályokról, a Forma-1 új többségi tulajdonosáról és a hibás pénzügyi modellről.

Ne legyen Superbowl a Forma-1-ből!

Ne legyen Superbowl a Forma-1-ből!

Nem bízik mindenki abban, hogy az új tulajdonos minden téren megoldást jelent a sportág problémáira.

Az FIA elnöke szerint nincs szükség radikális változtatásra

Az FIA elnöke szerint nincs szükség radikális változtatásra

Jean Todt arra figyelmeztette a Forma-1 új tulajdonosát, hogy nem kell drasztikusan átformálni a kategóriát.

Hivatalos: Eladták a Forma-1-et, Ecclestone távozik, Ross Brawn visszatér

Hivatalos: Eladták a Forma-1-et, Ecclestone távozik, Ross Brawn visszatér

A tegnapi esti közleményből kiderült, hogy mostantól Chase Carey a Forma-1 ügyvezetője.


Sebastian Vettel egyedül nyerte meg a Nemzetek Kupáját Németországnak!

Sebastian Vettel egyedül nyerte meg a Nemzetek Kupáját Németországnak!

A Ferrari német pilótája egyedül bizonyított, miután Pascal Wehrlein orvosi tanácsra visszalépett.

A csapatoknak nem kellenek a részvények

A csapatoknak nem kellenek a részvények

Két ok miatt sem kérnek a Liberty Media által kínált Forma-1-es részvényekből az alakulatok.

Hivatalos: Bottas Hamilton új csapattársa, Massa visszatért, Wehrlein a Saubernél folytatja

Hivatalos: Bottas Hamilton új csapattársa, Massa visszatért, Wehrlein a Saubernél folytatja

Már csak a csődeljárás alá került Manor sorsa kérdéses a 2017-es szezonnal kapcsolatban.

2016 legjobb rádiós üzenetei

2016 legjobb rádiós üzenetei

A Forma-1 hivatalos oldala összegyűjtötte a legjobb megjegyzéseket.

http://ujhazak.com