Fernando Alonso nem versenyhezhet, Stoffel Vandoorne megkapta élete lehetőségét

Az FIA orvosai úgy döntöttek, hogy a McLaren-Honda spanyolja nem vehet részt a hétvégi nagydíjon, sőt, a kínai szereplése is veszélybe került.aloFernando Alonso hiába viccelődött már másnap az Ausztrál Nagydíjon elszenvedett balesetével, ugyanis tegnap kiderült, hogy a McLaren-Honda spanyol pilótája, és a Forma-1 kétszeres világbajnoka bordarepedést szenvedett, ami nem gyógyult meg, ezért az FIA orvosai nem engedélyezték a Bahreini Nagydíjon való részvételét, sőt, az se biztos, hogy Kínában autóba ülhet.

Alonso elmondta, hogy kicsit csalódott, hiszen versenyzőként mindig versenyezni szeretne, de megérti, és tiszteletben tartja az orvosok véleményét. Hozzátette, hogy az utolsó pillanatig próbálta elérni, hogy autóba ülhessen.

Habár sokan arra következtettek, hogy Alonso rendben van, ő mégis arról mesélt a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy nagyon fájdalmas napokat élt át az elmúlt két hétben, ám arra gondolt, hogy a fájdalmat kontrollálhatja az adrenalinnal, tehát nyugodtan versenyezhet.

Nem a fájdalom azonban az igazi ok, ami keresztülhúzta Alonso számításait, hanem az, hogy valójában nem úszta meg karcolásokkal a melbourne-i bukást, ugyanis annak következtében légmell alakult ki a spanyolnál.aloA légmell ugyan elmúlt, de a bordarepedés nem, ami kockázatossá tette a versenyzését. Alonso a baleset után úgy érezte, hogy jól van, kicsit fájlalta a térdét, ám a hét elején hazarepült Spanyolországba, ahol erősödtek a fájdalmai, ezért CT-vizsgálatra ment.

A teszt eredményéből derült ki a kisebb légmell, amiért az orvosok azt tanácsolták, hogy Alonso pihenjen. A következő hétfőn újabb CT-vizsgálat következett, amiből kiderült, hogy a légmell elmúlt, de a bordarepedés nem, ami azért különösen veszélyes a Forma-1-ben, mert a versenyzők elég sajátos testhelyzetben ülnek, nagy erő hat rájuk, és fennáll a veszély, hogy a repedt borda elmozdul és átfúrja a tüdőt, vagy más szervet sért meg.

Az orvosok szerint nagyjából tíz nap múlva forrnak össze a McLaren-Honda versenyzőjének bordái, ám Alonso elmondta, hogy ez nincs kőbe vésve, tehát lehet, hogy öt nap is elég, de az sem kizárt, hogy tizenkét nap múlva jön rendbe.

Habár a csapat azt tanácsolta, hogy Alonso repüljön haza, ő mégis úgy döntött, hogy marad, hiszen nem a versenyzés az egyetlen munka, amit a hétvégén végezhet. A spanyol versenyző szeretne segíteni a csapatának, amit nagyon szeret, és akiknek nagyon hálás, emellett kívülállóként is tapasztalatot akar szerezni a kiállásokról, stratégiáról, illetve szeretné támogatni a helyettesét, akinek élete lehetősége adatott meg Alonso balesetével.Motor Racing - Formula One Testing - Test One - Day 1 - Barcelona, SpainStoffel Vandoorne ugyanis az a személy, akinek már rég a Forma-1-ben kellene versenyeznie. A GP2 tavalyi bajnokát olyan váratlanul érte a lehetőség, hogy felocsúdni sem volt ideje, máris repülőre kellett ülnie, hiszen Japánba tartózkodott, ahol a Super-Formula-sorozatban versenyez majd, csütörtökön pedig éppen egy tesztre készült.

A McLaren tartalék pilótája a közösségi oldalán írta, hogy mindent megtesz azért, hogy élni tudjon a lehetőséggel, ám nem lesz könnyű dolga, hiszen a Forma-1 egyik legjobb pilótáját kell helyettesítenie, ráadásul egy másik világbajon, Jenson Button csapattársaként kell megállnia a helyét.

A 24 esztendős Vandoorne azonban nem arról ismert, hogy ne tudna élni az esélyekkel, hiszen a formaautók világában őt tartják az egyik legtehetségesebb fiatal versenyzőnek. Vandoorne 6 évesen kezdett gokartozni, majd 2002-ben belga bajnok lett, 2009-ben pedig a második helyet szerezte meg a CIK-FIA világbajnokságának KF2-es kategóriájában.

A formaautók világába 2010-ben érkezett meg. A Forma-4 Európa-kupát az első évében megnyerte, majd a Forma-Renault 2.0-ás géposztályban bizonyíthatott, ahol az azóta már a Forma-1-ben versenyző, Carlos Sainz és Danyiil Kvjat ellen vehette fel a versenyt, majd 2012-ben Danyiil Kvjat előtt szerezte meg az Európa-kupa bajnoki címét.Motor Racing - GP2 Series - Saturday - Yas Marina Circuit, Abu Dhabi2013-ban a Forma-Renault 3.5-ös szériában versenyzett, majd 2014-ben megérkezett a GP2-be, ahol megnyerte élete első versenyét, és végül a Renault idei újonca, Jolyon Palmer mögött zárt, a második helyen. 2015-ben eljött Vandoorne ideje, ugyanis hét győzelemmel, ami a GP2-ben rekord, világbajnok lett, megelőzve az időközben a Forma-1-ben is versenyző Alexander Rossit.

Vandoorne 2013 elején csatlakozott a McLaren utánpótlás-nevelő programjához, ahol ő és Kevin Magnussen volt a McLaren-Honda két legnagyobb reménysége. 2014-ben a csapat harmadik versenyzője lett, és ő vihette először pályára a McLaren Honda-motorhoz készített átmeneti autóját 2014 végén Abu-Dzabiban, amivel formálisan megnyitotta a McLaren második Honda-korszakát.

Ron Dennis korábban elmondta, hogy szeretné, ha 2017-ben Vandoorne a Forma-1-ben versenyezne, és tapasztalatot gyűjtene, ám a sors úgy döntött, hogy a fiatal reménységnek kijár, hogy előbb gurulhasson a pályára.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com