Innen lenne szép felállni: Padlóra került Kvjat

A Red Bull döntése miatt ment el a kedve a versenyzéstől az orosz pilótának.kvjat2Ha csalódás ér, akkor kétféle ember létezik. Az egyik, aki harciasan, kitartóan küzd, hogy bebizonyítsa, hogy igenis sokat ér és jó abban, amit csinál, míg a másik elhiszi, hogy értéktelen, és beletörődik a sorsába.

Erre kiváló példa Danyiil Kvjat esete, aki élete legnagyobb pofonját kapta az Orosz Nagydíj után, amikor azzal a hírrel hívta fel a főnöke, hogy azonnali hatállyal át kell adnia a Red Bull ülését a 18 éves Max Verstappennek, míg ő mehet a fiókcsapathoz, a Toro Rossóhoz.

A Forma-1-et régóta nézők már ebből tudták, hogy az orosz versenyző, aki a túl sok balesete miatt került hálátlan helyzetbe, most kapta meg az utolsó esélyt, ami korábban rengeteg Red Bull-növendéknek nem adatott meg, ugyanis az osztrákok szívtelenül kirúgják azt, aki nem hozza az elvárt szintet.

A csere Carlos Sainzot is rosszul érintette, hiszen számára is világos volt az üzenet, amely szerint a Red Bull úgy érzi, Verstappen jobban teljesít nála, ám a fiatal spanyol nem foglalkozott sokat a dologgal, hanem azóta is keményen küzd, és sorra szállítja a pontokat a Toro Rossónak, mert nem titkolt célja, hogy bebizonyítsa, hogy méltó a Red Bull ülésre.kvjatVele szemben Kvjat láthatóan szenved, hiszen a lefokozása óta csak két pontot szerzett, míg Sainz huszonnégy ponttal többet.
A mélypont minden valószínűség szerint a múlt hétvégi Német Nagydíj időmérőjén jött el az orosz számára, hiszen a rádiónak köszönhetően mindenki hallhatta, hogy milyen csalódottan, elveszve tette fel a kérdést, hogy „mi a fene folyik itt”, hiszen Sainz megint bejutott a Q2-be, míg ő nem.

Kvjat később elismerte, hogy valóban visszavetette a Red Bull döntése, de nem hibáztatja őket a történtekért, hiszen erős versenyzőt faragtak belőle, bár ez most nem látszik, de nem akarja a gyengeségét az osztrákok döntésével magyarázni, mert az nem lehet mentség.

Az orosz arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzete végül erősebbé teheti, de az teljesen egyértelmű, hogy az, ahol most van, egyáltalán nem egyszerű a számára, mert egy ideje nem tudja úgy élvezni a Forma-1-ben való versenyzést, mint korábban, ezért most a legfontosabb az, hogy visszanyerje a lelkesedését.

Kvjat azt sem titkolta, hogy nem lesz túl sikeres a karrierje, ha továbbra is így folytatja, ezért egy kicsit jót tett az önbizalmának, hogy a hétvégi futamon csak 2,5 másodperccel maradt le a csapattársától, aki ugyanúgy nem fért be az első tízbe, mint az orosz.

A futam után Kvjat kicsit magabiztosabban beszélt arról, hogy a kiábrándító eredmény ellenére, végre egész jól érezte magát a Toro Rosso kormánya mögött, amit nehéz volt vezetni, de úgy érzi, hogy a lehető legtöbbet hozta ki az autójából.Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Preparation Day - Barcelona, SpainEz mindenképpen pozitív fejlemény, hiszen a Toro Rosso ennél többre nem volt képes a német pályán, tehát még így is jó napja volt az orosznak, aki úgy mehet el a nyári szünetre, hogy végre sikerült nyernie némi önbizalmat.

Kvjat végül kifejtette, hogy jobb eredményeket érhetne el a versenyen, ha az időmérőn is jobb pozíciót csíphetne meg.
Ennek ellenére ő maga is belátta, hogy a nyári szünet a lehető legjobbkor jön, mert ő is úgy érzi, hogy az egész mezőnyből neki van a legnagyobb szüksége a pihenésre, ugyanis érzi, hogy teljesen kimerítette magát, és irreális elvárásai vannak, hiszen a Toro Rosso nem egy élcsapat, sőt, a szezon második felében még jobban vissza fog esni, mert nem fejleszthetik a tavalyi Ferrari motort.

Az orosz elmondta, hogy az ember könnyen kifacsarhatja magát, ha túl sokat vár el önmagától. Vele ez történt, ezt pedig már az ismerősei előtt sem titok, hiszen többen is másmilyennek látták az elmúlt hetekben, mint korábban.

Mindennek ellenére Kvjat nem akarja, hogy sajnálják, mert a világon minden ember életében akadnak ilyen időszakok. Az orosz úgy érzi, hogy a szombati időmérő volt a mélypont, mert vasárnap már úgy érezte, hogy képes volt előre lépni, tehát már a helyes irányba halad, amitől kicsit megnyugodott.

A kérdés csak az, hogy vajon a Red Bull is így látja-e, vagy inkább úgy döntenek, hogy elengedik Kvjat kezét, hiszen a jelenleg a GP2-ben versenyző Pierre Gasly személyében akad jelentkező a Toro Rosso ülésére.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások


Itt a narancssárga a McLaren!

Itt a narancssárga a McLaren!

Bemutatták az MCL32 kódnevű versenyautót Wokingban.

Leleplezték a Ferrari SF70-H-et

Leleplezték a Ferrari SF70-H-et

A vörösök mégsem állítanak emléket Jules Bianchinak a kódnévvel.

Megérkezett a Mercedes W08

Megérkezett a Mercedes W08

Nem kérdés, hogy a címvédés a cél.

Teljesen megújult a Force India

Teljesen megújult a Force India

Megosztja a szurkolótábort a VJM10 kódjelű versenyautó, ami 95 százalékban eltér a tavalyi géptől.

Itt van a Renault R.S.17!

Itt van a Renault R.S.17!

A tavalyi gyengélkedés után, idén bizonyítania kell a franciák új versenyautójának, amellyel Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg gyűjtheti az értékes világbajnoki pontokat.

Bemutatkozott a Sauber 2017-es autója

Bemutatkozott a Sauber 2017-es autója

Íme a Sauber C36-Ferrari!


A Forma-1 pénzügyi modellje miatt ment csődbe a Manor

A Forma-1 pénzügyi modellje miatt ment csődbe a Manor

Giancarlo Minardi elmondta a véleményét a 2017-es szabályokról, a Forma-1 új többségi tulajdonosáról és a hibás pénzügyi modellről.

Ne legyen Superbowl a Forma-1-ből!

Ne legyen Superbowl a Forma-1-ből!

Nem bízik mindenki abban, hogy az új tulajdonos minden téren megoldást jelent a sportág problémáira.

Az FIA elnöke szerint nincs szükség radikális változtatásra

Az FIA elnöke szerint nincs szükség radikális változtatásra

Jean Todt arra figyelmeztette a Forma-1 új tulajdonosát, hogy nem kell drasztikusan átformálni a kategóriát.

Hivatalos: Eladták a Forma-1-et, Ecclestone távozik, Ross Brawn visszatér

Hivatalos: Eladták a Forma-1-et, Ecclestone távozik, Ross Brawn visszatér

A tegnapi esti közleményből kiderült, hogy mostantól Chase Carey a Forma-1 ügyvezetője.

http://ujhazak.com