Jövőre szétszakadhat a mezőny

Adrian Newey szerint nagy különbségek lesznek a Forma-1-es csapatok között 2017-ben.neweyIgaz, ami igaz, napjainkban nem mondhatjuk azt, hogy a Forma-1 mezőnye egyben van, hiszen a Mercedes 2014 óta csúnyán elhúz az őket üldözőktől, ám a középmezőny szépen összerázódott, tehát van miért, kiért izgulni egy-egy versenyen.

2017-től azonban változnak az aerodinamikai szabályok, ami miatt a Red Bull sokat látott főtervezője, Adrian Newey, azt jósolja, hogy a Forma-1-es csapatok között sokkal nagyobb lesz a különbség, tehát a mezőny szétszakadhat, és már a középmezőnyben sem lesznek nagy csaták.

Newey ezzel a vélekedésével ellentmondott annak, amiért egyáltalán megalkották az új aerodinamikai szabályokat, hiszen az lett volna a cél, hogy izgalmasabb legyen a verseny. A témával kapcsolatban már az is felmerült, hogy az aerodinamika szerepének növelése meg fogja nehezíteni az előzést.

A brit sztártervező ezzel kapcsolatban őszintén bevallotta, hogy nem tudja, hogy csökkenni fog-e az előzések száma, mert nem emiatt aggódnak, amikor új szabályokat vezetnek be a Forma-1-be, hanem arra fektetik a hangsúlyt, hogy az új versenyautó a lehető leggyorsabb legyen.

Newey szerint elkerülhetetlen, hogy 2017-ben a mostaninál nagyobb legyen a köridőbeli különbség a csapatok között, ugyanis egyes istállók jobb aerodinamikai megoldásokkal állnak majd elő, mint mások.

Azt viszont Newey sem tudta megjósolni, hogy ez azt jelenti-e, hogy megint egy csapat fog dominálni, vagy lesznek alakulatok, amelyek némelyik pályán jobban szerepelnek, míg más versenyen gyengélkedni fognak.

Amikor megalkották a 2017-es szabálycsomagot, akkor a legfontosabb az volt, hogy az autók 3-5 másodperccel gyorsabbak legyenek. Ezzel kapcsolatban Newey arról beszélt, hogy jelenleg arra koncentrálnak, hogy jó megoldást találjanak, ezért még nem ellenőrizte, hogy hol tartanak ehhez az elváráshoz képest.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com