Káosz és csoda

Nagy bukások, de gyönyörű bemutatkozások is történtek a hétvégi Bahreini Nagydíjon.Bahrein3Félve kérdezhetjük, hogy ki lesz a következő, hiszen két héttel ezelőtt Danyiil Kvjat autója nem indult el a rajtnál, míg a hétvégi Bahreini Nagydíjon Sebastian Vettel rajongói átkozódhattak, amikor meglátták a Ferrariból felszálló füstöt.

Nem Vettel volt azonban az egyetlen, akinek kellemetlen emlék marad az idei Bahreini Nagydíj, hiszen Carlos Sainz, Jolyon Palmer, Esteban Gutiérrez sem pillanthatta meg a kockás zászlót, de Jenson Button is idő előtt csatlakozhatott Fernando Alonsóhoz, hogy együtt nézzék, ahogy a spanyolt helyettesítő Stoffel Vandoorne fantasztikusan versenyez, és pontot szerez a McLaren-Hondával.

Rajtuk kívül Lewis Hamiltonnak sem volt sok oka arra, hogy a dobogón mosolyogjon, hiszen a rajtnál összeért Valteri Bottas Williams autójával, aminek következtében a brit megpördült, és több pozíciót vesztett, miközben a csapattársa, és legnagyobb riválisa, Nico Rosberg kényelmesen győzött Kimi Räikkönen előtt.

A Bahreini Nagydíj legnagyobb csodáját most is Romain Grosjean tette, hiszen az újonc Haas istálló pilótája az ötödik helyen végzett, de ugyancsak dicséret illeti Pascal Wehrleint, aki a 13. helyre hozta be a Manort.BahreinA versenyzők nyilatkozata a Bahreini Nagydíjat követően

Nico Rosberg (Mercedes) – 1. hely: „Elképesztő volt a hétvége! A futam kulcsa a rajt volt, ami jól sikerült, onnantól pedig képes voltam megtartani az előnyömet. Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, és elképesztőnek érzem, hogy sikerült győznöm. Szeretnék gratulálni Bahreinnek azért, hogy ilyen remek futamot rendeztek. A pálya csodálatos a villanyfényben, a szurkolók pedig fantasztikusak.”

Kimi Räikkönen (Ferrari) – 2. hely: „A verseny nem volt rossz, de a rajtom rosszul sikerült. Néhány kör után már Nico mögött voltam, de ennél többet nem tudtam tenni. Amit tudtam, azt megpróbáltam. A tempónk megvolt, ha a győzelemhez nem is, de a második helyhez mindenképpen, ám próbálunk még fejlődni.

Ami Bahreint illeti, nem hiszem, hogy bármi különlegeset csinálnék itt, egyszerűen csak vannak pályák, ahol mindig peches vagyok, itt viszont szerencsés, bár a csapat számára elég peches volt a futam, mert csak az egyik autó ért célba, tehát van még mit csinálnunk.”

Lewis Hamilton (Mercedes) – 3. hely: „Nem hiszem, hogy van összefüggés a múltkori és a mostani rajt között, de abban közösek, hogy mindkettő fájdalmas volt, de a mai talán rosszabb volt. Ennek ellenére meg tudtuk menteni a futamot, pontokat gyűjtöttünk és minimalizáltuk a veszteséget.

Nico nyert, ezért sajnálom, hogy nem tudtam kicsit több pontot szerezni. Az utolsó etapban megpróbáltam életben tartani a gumikat, hátha bejön a biztonsági autó, mert tudtam, hogy másképpen nem előzhetem meg Kimit, ugyanis sérült volt az autóm. Hálás vagyok a közönségnek, akik itt mindig sokat támogatnak és jól bánnak velem.”

Daniel Ricciardo (Red Bull-TAG Heuer) – 4. hely: „Érdekes volt a rajt. Nem éreztem úgy, hogy jól indultam, de megpróbáltam az előnyömre fordítani az első körben kialakult kisebb káoszt. Sajnos, hozzáértem az egyik Williamshez, ami miatt egy elég nagy elem lejött az első szárnyamról. Kicsit aggódtam, és azon gondolkoztam, hogy cseréljek-e első szárnyat az első kör végén.

Mivel a sérülés ellenére lépést tartotta a Williamsszel az első körökben, majd egyre jobb lett a helyzet, ezért végül a pályán maradtam. A futam vége felé kezdtem magányosnak érezni magam, de ezt most élveztem, hiszen tudjuk, hogy a Mercedes és a Ferrari előttünk jár. Nem volt kivel csatáznom, úgyhogy csak arra koncentráltunk a csapattal, hogy nyugodtan célba érjünk.”f1Romain Grosjean (Haas-Ferrari) – 5. hely: „Nagyon, nagyon közel voltunk a dobogóhoz, de ennek ellenére, komolynak és realistának kell maradnunk. Két hihetetlen verseny van mögöttünk, de a földön kell maradnunk, mert még sok munka vár ránk.

Nagyszerű csatákat vívtunk a Williamsekkel, a Red Bull-lal, a Toro Rossóval. Az autóval nem volt gondunk, mert úgy ment, ahogy akartam, és a stratégiánk is megfelelőnek bizonyult. Ez egy csodás bemutatkozás! Nagyon bízom az autóban a fékezéskor, merek támadni, mert tudom, hogy azt fogja tenni, amit akarok. Nagyon tetszik az autó, amiben sok potenciált látok.”

Max Verstappen (Toro Rosso-Ferrari) – 6. hely: „Ez egy nagy eredmény a csapat számára, mert a pálya nem igazán kedvez nekünk. Az autót nagyon jónak éreztem, a gumik is jól bírták, ráadásul nem is akárhol, hanem a hatodik helyen értünk célba.

A szabadedzés nagyon nehéz volt, ezért változtattunk a beállításokon, de a versenyen már minden jól működött. Elsősorban az előzéseket élveztem, amiből sok volt. A Williamsnek magas volt a végsebessége, úgyhogy a féktávokat kellett kihasználnom.

A középmezőnyben nagy a csata, emiatt minden azon múlik, hogy az autó hogy működik a versenyen, tehát hiába vagy közel az időmérőn, ha a versenyen visszaesel. Nálunk ez most jól működött.”

Danyiil Kvjat (Red Bull-TAG Heuer) – 7. hely: „A futam eleje nehézkesnek tűnhetett, mert tovább voltunk kint, mint mások, de a stratégia jól működött, a verseny végén pedig előzhettünk is néhányat. Ez a felzárkózás elég jó volt a tegnapi időmérő után. A csapat jól döntött, amikor megalkotta a stratégiát, a versenyt szórakoztatónak találtam, ezek pedig a legfontosabb dolgok.”

Felipe Massa (Williams-Mercedes) – 8. hely: „Annyira jól rajtoltam a hetedik helyről, hogy egészen a másodikig jöttem fel, de kétkiállásos taktikán voltam, ami nem úgy működött, mint vártuk, és a közepes keveréken mutatott tempónk sem volt megfelelő.

Ennyi elég volt másoknak, akik lágyabb gumikon voltak, hogy elénk kerüljenek. Mivel többet vártunk a hétvégétől, ezért elég csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de remélem, hogy ebből is tanulunk, Kínában pedig jobb eredményt érünk el.”

Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) – 9. hely: „A srácok nagyon szorosan fordultak be az első kanyarban, ezért próbáltam olyan keményen fékezni, ahogy csak tudtam. Igyekeztem a pályán maradni, de Lewis és én összeértünk, ami nagy kár, mert ő ezzel pozíció vesztett, engem pedig megbüntettek.

A verseny közben megváltoztattuk a stratégiát. Az eredeti terv az volt, hogy két közepes keveréket használunk, de végül egy közepest és egy lágyat tettünk fel. Az eredmény így sem rossz, de lehettünk volna szerencsésebbek.”Bahrein8Stoffel Vandoorne (McLaren-Honda) – 10. hely: „A rajt nehézkes volt, mert mind a két oldalamon sok volt a csata, de sikerült mindent kihoznom a lehetőségből, ráadásul életem első futamán sikerült szereznem egy pontot, amivel nagyon elégedett lehetek, ahogy az autóval is, ami egész hétvégén jó volt, én pedig nem követtem el komoly hibát. Ez az egy pont egyfajta bónusz a hétvége lezárásaként. A verseny előtt nem volt sok elvárásom. Az egyetlen célomnak azt tartottam, hogy ne kövessek el hibát. Elégedett lehetek ezzel a ponttal.”

Kevin Magnussen (Renault) – 11. hely: „Mivel a bokszból kellett rajtolnom, ezért végig úgy tűnt, hogy a stratégia lesz a döntő, ám ennek ellenére volt pár szórakoztató csatám, az autóból pedig sikerült mindent kihozni. Nagyon közel voltunk a pontszerzéshez, ezért frusztrál, hogy mi lehetett volna, ha nincs a büntetés.

Akárhogy is, a csapat jó munkát végzett a hévégén. Remekül tudunk együtt dolgozni, az autó teljesítménye pedig bizalomra ad okot, és akadnak jelek, amelyek azt mutatják, hogy még sok jó dolog vár a csapatra, beleérve a Renault csodás támogatását. Van miért mosolyognunk, hiszen amíg keményen dolgozunk, addig meg lesz a munka gyümölcse.”

Marcus Ericsson (Sauber-Ferrari) – 12. hely: „Szórakoztató futam volt, amelyben sok jó csata akadt, bár a rajtnál kicsit szerencsétlen voltam. Az első körben valami baj történt a motorral, emiatt pozíciókat vesztettem.

Később beszorultam néhány versenytárs mögé. Miután őket lehagytam, elég erős versenyt futottam. Sajnos az utolsó etapban, amikor pontszerző helyen voltam, spórolnom kellett az üzemanyaggal, ami miatt nehezen tudtam védeni a helyemet. Muszáj keményebben dolgoznunk azért, hogy versenyképesebb legyen az autó.”

Pascal Wehrlein (Manor-Mercedes) – 13. hely: „Nagyszerű verseny volt! Nem is tudom összehasonlítani a melbourne-ivel, mert ez teljesen más volt. Az autó jobban teljesített, a gumikat jobban kezeltük. Mindez nagy előrelépés.

A verseny eleje kaotikus volt, de ilyesmi előfordul a középmezőnyben, tehát nem panaszkodom. Jól rajtoltam, elkerültem a koccanást, az első etap maradéka pedig jó móka volt. Élveztem, hogy versenyképes vagyok, egyszer még a hetedik helyen is voltam, azt pedig nagyon élveztem, amikor megelőztem a Force Indiákat.

A verseny végén jó lett volna elkapni a Saubereket, de kezdtek nagyon elkopni a gumik. Általánosságban elég nagy volt a gumikopás, ezért váltottunk háromkiállásos taktikára, de ennek ellenére jobb volt, mint az előző versenyen, tehát ez egy újabb biztató jel a számunkra. Szeretném megköszönni az egész csapatnak a mai napot. Az autó nagyszerű volt, és izgalmas látni, hogy több potenciál van még benne. Alig várom Kínát!”

Felipe Nasr (Sauber-Ferrari) – 14. hely: „Figyelembe véve, hogy a mezőny végéről rajtoltam, jó hír, hogy sikerült pár hellyel előrébb végeznem. Megtettem mindent, amit lehetett, de nagyon szenvedtem az autóval, úgyhogy ez volt a maximum, amit elérhettem a mai napon. Minden részletet ki kell elemeznünk, hogy javulhassunk a következő futamra.”

Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) – 15. hely: „Nehéz és csalódást keltő verseny volt a mai, mert sok dolog nem úgy alakult, mint terveztük. Rosszul rajtoltam, az első kanyar féktávján pedig védtem a hátamat, aztán három-négy autó is befékezett a kanyarcsúcspontján, aminek eredményeként nekikoccantam az egyik hátuljának.

Mivel a balesetben megsérült az első vezetőszárnyam, ezért az első körben ki kellett állnom. Onnan próbáltam visszaküzdeni magam a versenybe, de nagyon nehéz volt. Folyamatosan forgalomban autóztam, a két kiállás miatt sokat csatáztam másokkal, ami miatt nagy volt a gumikopásom.

Nem hiszem, hogy ez lett volna a valós tempónk, hiszen az első kör tönkretette a versenyem, emiatt végig mást csináltunk, mint a többiek, ami állandó hátrányt jelentett.Bahrein77Sergio Pérez (Force India-Mercedes) – 16. hely: „Nem ez volt életem legjobb versenyhétvégéje. Tudtam, hogy az időmérős eredményem után muszáj jól rajtolnom, ami sikerült, mert sok helyet jöttem fel.

Sajnos a második körben összeértem Carlos Sainz-cal. Szélárnyékban voltam, és amikor belső íven ráhajtottam a gumitörmelékre, akkor nem tudtam eléggé lefékezni, ezzel pedig tönkrement a versenyem. Nagy kár, mert a tempónk megvolt ahhoz, hogy sok pontot szerezzünk.

A verseny további részében nagy volt a gumikopás, ám korai lenne messzemenő következtetést levonni a ma történtekből. Vissza kell mennünk a főhadiszállásra, hogy megnézzük az adatokat annak érdekében, hogy Kínában erősebbek legyünk. Az első két futamon elég balszerencsések voltunk, pedig a tempónk megvolt, úgyhogy hamarosan biztos, hogy megfordul a szerencsénk.”

Rio Haryanto (Manor-Mercedes) – 17. hely: „Nagyszerű érzés volt meglátni a kockás zászlót. Az is jó érzéssel tölt el, hogy teljesítettem a versenytávot, ami nagyon fontos tapasztalat nekem és a csapatnak, mivel így még több adatot tudunk kielemezni, és tovább tudjuk fejleszteni az autót.

A rajt jó volt, utána pedig a Sauberekkel és a Renault-kkal csatáztunk, de úgy gondolom, hogy a stratégiánk különbözött a körülöttünk lévőkétől. A gumikopás sok szenvedést okozott, mert akadályozta a haladást. A sanghaji pályát jól ismerem, ezért már nagyon várom, hogy ott is előrébb léphessek egyet.”

Carlos Sainz (Toro Rosso-Ferrari) – kiesett: „Nagy kár, hogy kiestünk, mert úgy nézett ki, hogy ez is egy olyan verseny lesz, ahol pontokat szerezhetünk, erre egy első körös baleset miatt minden véget ért.

Nagyon jól rajtoltunk, igaz előttünk mindenki szuperlágy gumin volt, mi viszont lányon, de még így is sikerült nyerni néhány pozíciót. Ez után csatáztam. Éppen védekeztem egy McLaren és Sergio Pérez ellen, amikor az utóbbi belém jött, és ezért defektet kaptam, ami a versenyem végét jelentette, mivel az első kiállásomnál már le is köröztek.

El kell felejtenünk ezt az egészet! Már nagyon várjuk a következő versenyt Kínában, ahol sokkal erősebbek leszünk. Tudjuk, hogy az autónk jó, és képesek vagyunk a gyorsaságra.”

Esteban Gutiérrez (Haas-Ferrari) – kiesett: „Nagyszerű munkát végeztünk! A rajt remek volt, mert több pozíciót nyertem, az autóban pedig jól éreztem magam. Magabiztos volt, az autóval is elégedett lehettem, a gumikkal és az üzemanyaggal is jól gazdálkodtam.

Sajnos azonban problémánk akadt az első fékkel, ezért nem tudtam folytatni a versenyt. Most csak Kínára gondolok. A csapat nagyon jól dolgozott, az autó és a sebesség is remek, úgyhogy harcolni fogok a következő futamon.”Bahrein6Jenson Button (McLaren-Honda) – kiesett: „Hirtelen erőt vesztett az autó és megállt. Nagy kár, mert jól indultunk. Azt hiszem, hogy a nyolcadik voltam, amikor az autó megállt. Eléggé fájó érzés, hogy mögöttünk voltak azok, akik végül az ötödik és hatodik helyen végeztek.

Többen hibáztak, akadtak különböző incidensek, amelyekből mi profitáltunk, de a megbízhatósággal nem volt szerencsénk. Nem tudom, hogy pontosan mi volt a baj, mert még nem vizsgáltuk meg az autót. Kár, hogy kiestünk, mert sokat fejlődtünk a hétvégén. Az időmérő nem ment jól, de a tempó megfelelő volt. Nyerhettünk volna néhány pontot.”

Jolyon Palmer (Renault) – nem indult: „Miután teljesítettem életem első futamát Melbourne-ben, ezért nagyon vártam a mai versenyt, ezért csalódott vagyok, hogy nem jutottam tovább a felvezető körnél. Szerintem lett volna esélyünk feljebb lépni a mezőnyben.

Az autóval minden rendben volt a felvezető kör utolsó kanyarjáig, de akkor egyenesen be kellett mennem a bokszba. Úgy néz ki, hogy a hidraulikával volt baj, de a csapattal még vizsgáljuk a dolgot, hogy pontosan megértsük, hogy mi történt. A versenyben előfordul az ilyesmi, de az biztos, hogy már szeretnénk továbbállni Kínára.”

Sebastian Vettel (Ferrari) – nem indult: „Teljesítmény vesztést éreztem, majd megláttam a füstöt, ami az autó hátuljából szállt fel. Nagy kár, hogy el sem rajtolhattam. Az ember készül a versenyre, ezért elég rosszul fest, amikor már ekkor kiesik.

Nem tudom, hogy mi történt. Füstölni kezdett az autó, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megállok. Majd meglátjuk, hogy a motor károsodott-e. Nem hiszem, hogy ahhoz hasonló gondról lenne szó, mint ami Kimié volt Ausztráliában, mert azt megoldottuk, de ennél többet nem tudok.”Bahrein7A Bahreini Nagydíj végeredménye

1. Nico Rosberg, Mercedes, 1 ó 33 p 34,696 mp

2. Kimi Räikkönen, Ferrari, +10,282 mp

3. Lewis Hamilton, Mercedes, +30,148 mp

4. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, +1 p 02,494 mp

5. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, +1 p 18,299 mp

6. Max Verstappen, Toro Rosso-Ferrari, +1 p 20,929 mp

7. Danyiil Kvjat, Red Bull-TAG Heuer, +1 kör

8. Felipe Massa, Williams-Mercedes, +1 kör

9. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, +1 kör

10. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, +1 kör

11. Kevin Magnussen, Renault, +1 kör

12. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, +1 kör

13. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, +1 kör

14. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, +1 kör

15. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, +1 kör

16. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, +1 kör

17. Rio Haryanto, Manor-Mercedes, +1 kör

18. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, kiesett

19. Esteban Gutiérrez, Haas-Ferrari, kiesett

20. Jenson Button, McLaren-Honda, kiesett

21. Jolyon Palmer, Renault, nem indult

22. Sebastian Vettel, Ferrari, nem indultBahrein2A pilóták bajnokságának állása

1. Nico Rosberg, Mercedes, 50 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 33 pont

3. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 24 pont

4. Kimi Räikkönen, Ferrari, 18 pont

5. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 18 pont

6. Sebastian Vettel, Ferrari, 15 pont

7. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 14 pont

8. Max Verstappen, Toro Rosso-Ferrari, 9 pont

9. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, 6 pont

10. Danyiil Kvjat, Red Bull-TAG Heuer, 6 pont

11. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, 6 pont

12. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, 2 pont

13. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1 pontBahrein5A gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 83 pont

2. Ferrari, Ferrari, 33 pont

3. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 30 pont

4. Williams, Mercedes, 20 pont

5. Haas, Ferrari, 18 pont

6. Toro Rosso, Ferrari, 11 pont

7. Force India, Mercedes, 6 pont

8. McLaren, Honda, 1 pont

(Forrás: m4sport, formula.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com