Körkép a versenyzőpiacról

Vajon hogyan alakul 2017-ben a rajtrács?heinf1Habár még csak a Magyar Nagydíj következik a versenynaptárban, és még rengeteg futam vár a Forma-1 2016-os mezőnyére, mégis elkezdődtek a találgatások, hogy vajon melyik pilóta hol folytatja jövőre, esetleg kit rúgnak ki, vagy hagyja el a sportágat.

Mivel az elmúlt hetekben egy-két hivatalos bejelentés is történt a királykategóriában, ezért nézzük át, hogy vajon milyen lesz a 2017-es rajtrács!

Mercedes: Ami Lewis Hamiltont illeti, hacsak nem történik valami drasztikus, akkor még két és fél évig marad a jelenlegi csapatánál, hiszen a brit tavaly hosszabbított. A pletykák szerint a Ferrari elnöke is kivetette a hálóját Hamiltonra, de az elmúlt hetekben rengeteg versenyzőt hoztak szóba a Ferrarival.

Nico Rosberg helyzete nem ennyire egyértelmű, mert a német szerződése most jár le, a hosszabbítást pedig egyelőre nem jelentették be. Toto Wolff sportigazgató még Silverstone-ban beszélt arról, hogy nem kételkedik abban, hogy jövőre ugyanezzel a pilótapárossal vágnak neki a pontgyűjtésnek.

Ferrari: Sebastian Vettel imádja a csapatát, ahol 2017-ben is marad, sőt, egyes hírek szerint, a német és a Ferrari már arról tárgyal, hogy 2020-ig meghosszabbítják a Forma-1 négyszeres világbajnokának szerződését.

Kimi Räikkönen esetében Silverstone-ban jelentette be a Ferrari, hogy 2017-ben is velük marad a finn. A héten Räikkönen menedzsere, Steve Robertson elárulta, hogy az egyszeres világbajnok 2018-ban is ott lehet a rajtrácson, de ez függ Räikkönen teljesítményétől, a Ferrari lehetőségeitől és az elérhető versenyzőktől. 2017-ben tehát biztos, hogy Vettel és Räikkönen versenyez a Ferrarinál.

Red Bull: Írhatnánk, hogy a képlet itt is egyszerű, de a Red Bull idén már bebizonyította, hogy képes egyik futamról a másikra lecserélni az egyik pilótáját egy másikra, ha valaki nem hozza azt a teljesítményt, amit elvárnak tőle. Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy Daniel Riccardo 2018-ig hosszabbított a Red Bull-lal. Az aktuális Forma-1 kedvenc, Max Verstappen helye is biztos 2017-ben.williamsWilliams: Az egyik legnagyobb kérdőjel, hiszen előfordulhat, hogy változatlan lesz a felállás, de az sem kizárt, hogy mind a két pilótát lecserélik. A grove-i istálló helyettes csapatfőnöke elmondta, hogy ezúttal nem fognak máshoz igazodni, hanem saját maguk akarják eldönteni, hogy kikkel versenyeznek 2017-ben.

Claire Williams arról beszélt, hogy gondjaik vannak a teljesítménnyel, ezért szeretnék, ha Felipe Massa és Valtteri Bottas azzal foglalkozna, hogy a pályán mit produkálnak, és ne azzal törődjenek, hogy mi lesz 2017-ben. Williams hozzátette, hogy zárt ajtók mögött fogják megbeszélni, hogy mi lesz jövőre, de néhány futamnak még le kell mennie ahhoz, hogy hivatalos bejelentést tegyenek.

Williams arról is beszélt, hogy hiába pletykálnak Massa távozásáról, mert a brazil esélyes a hosszabbításra, ami annak köszönhető, hogy Massa már harmadik éve versenyez náluk, a munkája pedig remek.
A brazil megerősítette az állítást, ugyanis azt nyilatkozta, hogy egyedül ő dönti el, hogy mi lesz 2017-ben. Hozzátette, hogy minden nyitott a Williamsszel, de az sem kizárt, hogy más csapatnál is lenne lehetősége. A pletykák szerint Massa a Reanult csapatra utalt.

Valtteri Bottas megtartása állítólag opciós joga a Williamsnek. A finn menedzsere arról beszélt, hogy jó esély van Bottas maradására. Ez egyébként inkább kényszermegoldás, mert a finn már a tavalyi gyengébb teljesítmény miatt is ment volna a csapattól. Didier Coton azonban úgy fogalmazott, hogy az új szabályok miatt bízik a Williamben, és szeretne győzni velük, mert az alakulat remek és nagy potenciál van benne.

Az, hogy lesz-e változás a csapatnál, attól is függ, hogy a McLaren meneszti-e Jenson Buttont. Némely forrás szerint, ha ez megtörténik, akkor a brit biztos, hogy a Williamstől kapna szerződést, mert a csapatnak szüksége van egy nagy tapasztalattal rendelkező versenyzőre.

Az is Button szerződtetése mellett szól, hogy neki jóval nagyobb a reklámértéke, mint a Williams jelenlegi pilótapárosának. Az sem kizárt, hogy Lance Stroll lép fel a csapathoz, hiszen az édesapja 35 millió dollár pluszt adna hozzá a Williams büdzséjéhez.

Force India: Ha hinni lehet Vijay Mallya csapattulajdonosnak, akkor biztos, hogy 2017-ben is Nico Hülkenberg és Sergio Pérez hajtja a csapat autóját, mert a német szerződése már megvan, míg a mexikóival nem rég hosszabbítottak.

Nagy kérdés azonban, hogy Pérez is tud-e arról, hogy 2017-ben a Force India pilótája lesz, mert a mexikói a közelmúltban arról beszélt, hogy majd a nyári szünetben gondolkodik el a jövőjén, addig pedig semmi sincs kőbe vésve.

Mivel Pérez egyelőre úgy érzi, hogy túlságosan mozgalmas a verseny, és inkább a pontgyűjtésre koncentrál, ezért kérdés, hogy Mallya pontatlanul fogalmazott-e, amikor Pérez érvényes szerződéséről beszélt.

A mexikói ellenben világosan kijelentette, hogy 26 évesen már nem lesz fiatalabb, tehát a következő évei lehetnek a legjobbak a Forma-1-ben, ezért nem akarja elpazarolni a lehetőségeit. A korábban a Ferrarival is hírbe hozott Pérez, állítólag azon gondolkodik, hogy a Renault-ra vált.renaultsauberRenault: Tavaly a McLaren-Hondát sajnálta mindenki a kritikán aluli teljesítménye miatt, míg idén a Renault nyújt lesújtó látványt, ezért egyáltalán nem tűnik vonzó lehetőségnek a pilóták számára, de a hosszú távú tervek még megmenthetik a csapatot.

Jelenleg nem tűnik úgy, hogy Kevin Magnussen és Jolyon Palmer 2017-ben is a csapattal marad. A nagyobb bizonytalanság Palmer körül van, mert eddig csak az autótöréseivel hívta fel magára a figyelmet.

Palmer ülésére jelentkező is akad, Esteban Ocon személyében. Palmer elmondta, hogy nem aggódik Ocon fejlődése miatt, és az ülését sem félti tőle, hanem inkább az autó fejlesztésére koncentrál, mert akkor tudná megmutatni, hogy mire képes, ha sikerülne a Q2-ért és a pontokért harcolnia.

Ocon sem éli bele magát egyelőre a lehetőségbe. Ő arról beszélt, hogy a főnökök döntik el, hogy mi lesz a Renault-nál, de ő készen áll arra, hogy 2017-ben versenyezzen, ám erről még korai beszélni.

Magnussen jellemzően felülmúlja Palmert, ám ez nem jelenti azt, hogy ő lehet a Renault vezére, hiszen nem véletlen, hogy a csapat felvette a kapcsolatot Carlos Sainzcal, aki nemet mondott nekik.

A spanyolon kívül Pérez és Massa is a Renault látókörébe került, a Red Bull pedig az idei Formula E szezont megnyerő, Sebastian Buemit is a figyelmükbe ajánlotta.

Toro Rosso: A Red Bull fiókcsapata nemrég jelentette be, hogy Carlos Sainz 2017-ben is marad. A fiatal spanyol sorsáról nem ő, hanem a Red Bull döntött. Bár Sainz nagyon szeretné a Red Bull-lal megszerezni a világbajnoki címét, mégis mutat némi hajlandóságot a váltásra, ám az osztrákok világosan leszögezték, hogy annak az alakulatnak komoly pénzt kell fizetnie, amelyik elvenné a tehetségüket.

Sainz tehát marad, és nem titkolta, hogy azért fog dolgozni 2017-ben, hogy a Red Bull azonnal Verstappen vagy Ricciardo helyére ültesse, ha valamelyikük nem hozza a várt szintet, hiszen a Red Bull idén megtette, hogy Kvjat helyére Verstappent ültette.

Danyiil Kvjat maradása is elég egyértelmű. A Red Bull bevallotta, hogy most elég kényelmes a helyzetük, mert van négy remek pilótájuk, míg az alsóbb kategóriákban nincs olyan nagy tehetségük, akit megérné Kvjat helyére ültetni a Toro Rossóba.

Ehhez a legközelebb Pierre Gasly állna, de neki minimum nyernie kellene a GP2-ben, ám jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán. Helmut Marko is arra utalt, hogy megtartanák az oroszt. Ha tehát Kvjat nem menekülne az energiaitalosoktól, akkor valószínűleg a Toro Rosso jövőre változatlan pilótapárossal harcol az ötödik helyért.toroSauber: A legendás svájci csapat jelenleg azért harcol, hogy egyáltalán létezzen 2017-ben, tehát kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint az, hogy megtartják-e a jelenlegi pilótapárosukat. A Sauber egy új résztulajdonossal tárggyal, ha pedig tényleg Svédországból kapnak segítséget, akkor valószínűleg Marcus Ericsson marad.

Felipe Nasr helyzete már más, mert a brazil többet vár a jelenlegi teljesítményétől. A versenyző korábban finoman utalt arra, hogy a döntése előtt meg kell vizsgálnia, hogy milyen lehetőségei vannak, illetve szerinte már letett annyit az asztalra, hogy a Sauber ne kételkedjen benne.

Nasr sorsát azonban valószínűleg nem a teljesítménye fogja meghatározni, hanem szponzori kérdések, hiszen a Saubernek pénzre van szüksége ahhoz, hogy megoldja az anyagi problémákat.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Nasr főtámogatója, a Banco do Brasil elbizonytalanodott abban, hogy továbbra is támogassa-e a brazilt, aki valószínűleg csomagolhat, ha a Sauber talál egy olyan pilótát, akinek méretesebb a pénzeszsákja.

McLaren: Fernando Alonso szerződése 2017 végig szól, ráadásul Éric Boullier azt nyilatkozta, hogy legszívesebben máris hosszabbítana a spanyollal. A kétszeres világbajnok azonban inkább megvárja, hogy hova fejlődik a McLaren 2017-ben.

A másik ülés sorsa már kérdéses, hiszen Jenson Button helyére akad egy jelölt, Stoffel Vandoorne, akit már láthattunk, hiszen ő helyettesítette Alonsót, amikor a spanyol megsérült. Vandoorne élete első futamán pontot szerzett, nemrég pedig jelezte, hogy készen áll arra, hogy Alonso csapattársa legyen.

A McLaren komoly dilemma előtt áll, mert valószínűleg nem akarják elveszíteni a belga tehetségüket, aki arra is utalt, hogy másik csapattal is hajlandó tárgyalni, ám Buttont se szívesen áldoznák be.

Manor: Komoly szerepe van a szponzorpénzeknek a kiscsapat döntésében, ám valószínűleg Pascal Wehrlein biztonságban érezheti magát, hiszen egyfelől pontot szerzett a Manorral, másrészről a mercedeses hátszele is garantálja a helyét.

A tehetséges pilóta elmondta, hogy nincs könnyű dolga a sereghajtó csapatnál, mert nehéz bizonyítania, hogy mire képes, ám egyelőre nincs sok esély arra, hogy más Mercedes-motoros csapatnál helyezkedjen el. Esetleg a Williams jöhetne szóba, mert Toto Wolff még mindig jó viszonyt ápol velük.

Miközben Wehrlein nyugodtan tervezheti a 2017-es évét, addig a csapattársa, Rio Haryanto egyelőre azért aggódik, hogy a most hétvégi Magyar Nagydíj után lesz-e hely a számára, mert ehhez még több pénzt kellene átutalnia a Manor számlájára.

Haryanto ülését az is veszélyezteti, hogy az Indy500-as győzelmével újra reflektorfénybe került Alexander Rossi a minap nyilatkozott arról, hogy szívesen visszatérne a Forma-1-be, de Will Stevens is elveheti Haryanto helyét.haasHaas: A csapat eleve úgy vágott neki a 2016-os szezonnak, hogy Romain Grosjean köré épült, tehát elég valószínűtlen, hogy 2017-ben lecserélnék. Az igazi kérdés tehát Esteban Gutiérrez, aki egyelőre nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Günther Steiner csapatfőnök elmondta, hogy szívesen megtartaná a párost 2017-re, de Monza után fognak csak dönteni, mert semmit sem akarnak elkapkodni. Steiner hozzátette, hogy nem érdekli őket, hogy Gutiérrez még pont nélkül áll, mert neki balszerencséje volt az első futamokon, amikor Grosjean sorra gyűjtötte a pontokat.

A mexikóinak volt néhány nehéz futama, mert hol beteg volt, máskor az autó robbant le, vagy baleset érte. Gutiérrez menedzsere, Didier Coton elmondta, hogy a Haas tudja, hogy Gutiérrez mire képes.

A mexikói helyére azonban akadnak jelöltek, így például Jordan King, Charles Leclerc. A döntésbe viszont a Ferrarinak is lesz beleszólása. Állítólag Felipe Nasr is kapcsolatba lépett az amerikai csapattal.

Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy Seiner kijelentette, hogy az európai szakasz vége előtt nem hoznak döntést a 2017-es pilótapáros kérdéséről, mert addig alaposan meg akarják vizsgálni a lehetőségeiket.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com