Leleplezték a Ferrari SF70-H-et

A vörösök mégsem állítanak emléket Jules Bianchinak a kódnévvel. A Ferrari szurkolói ma délelőtt fordították Maranello felé a tekintetüket, hiszen végre a Ferrari is lerántotta a leplet a 2017-es versenyautóról, ami a Ferrari SF70-H kódnevet kapta, tehát a várakozásokkal ellentétben, az olasz istálló mégsem állít emléket Jules Bianchinak.


A Ferrari előtt komoly munka áll, ha szeretnék elfeledtetni a tavalyi csalódást keltő szezont, ráadásul idén tíz éve, hogy a vörösök utoljára egyéni bajnoki címet nyertek. Sergio Marchionne elnök már 2016 elején kijelentette, hogy nem szeretné, ha egy évtized telne el a legutóbbi és a legújabb diadaluk között.


Ha Ferrari szeretné ezt a célt teljesíteni, akkor igencsak kapkodniuk kell, mert komoly javulást kell felmutatniuk ahhoz, hogy 2017-ben a legjobbak legyenek, ráadásul a Ferrari legendás hírnevén esett csorbát is ki kell küszöbölni. A Ferrari SF70-H kódnévre keresztelt versenygépet 2017-ben is Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen vezetheti, hogy értékes világbajnoki pontokat gyűjtsenek. A Forma-1 szurkolói pedig ne menjenek messzire, mert péntek délután a McLaren bemutatója következik!


(Forrás: m4sport.hu)


Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com