Phillipe Bianchi mindig sír, ha a fia fotóira néz

A család fájdalmáról és az örökségéről beszélt Jules Bianchi édesapja.jules3Kilenc hónapon át reménykedett a család és a Forma-1, autósport világ összes szereplője, hogy Jules Bianchi megnyeri élete legnagyobb küzdelmét, de végül július 17-én érkezett a szomorú hír, amely szerint a 2014-es Japán Nagydíjon súlyos sérülést szenvedő autóversenyző elvesztette a harcot.

A holnapi szomorú évforduló alkalmából Phillipe Bianchi, a Marussia (ma Manor) pilótájának édesapja beszélt a család fájdalmáról és Jules örökségéről, amit többek között Charles Leclerc is ápol. Jules keresztfia és jó barátja a héten tesztelt a Ferrarival. A fiatal tehetség elmondta, hogy végig Jules tanácsai jártak a fejében, amiket nagyon hiányol, ahogy a keresztapját is.

Phillipe a CNN televízió stábját engedte be a család nizzai otthonába, ahol megmutatta az egyik szobában kincsként őrzött sisakot, illetve elárulta, hogy minden egyes nap gondol az elhunyt fiára, akinek a képeire nem tud úgy ránézni, hogy ne erednének el a könnyei.

A gyászoló édesapja a baleset óta nem nézte vissza a felvételt, amelyen a végzetes kicsúszás történt, és arról is beszélt, hogy nem normális, ha valaki elveszti a gyermekét. Ez minden szülő számára nehéz, így Jules édesanyjának és neki is.

Jules 2014. október 05-én szenvedett súlyos agyi sérülést, miután az esős japán versenyen kicsúszott a Marussia, majd nekicsapódott a bukótérben dolgozó darus autónak, amely a korábban kipördülő Sutil kocsiját emelte ki.jules2A balesetet szenvedő pilótát a lehető leggyorsabban, földi úton szállították kórházba, mert az időjárás nem engedte meg, hogy felszálljon a mentőhelikopter. A Bianchi család ekkor nem tartózkodott Japánban, ezért azonnal repülőre ültek, amikor Japánból felhívták őket a rettenetes hírrel.

Phillipe elmondta, hogy egy nappal korábban elküldte a szokásos verseny előtti SMS-t a fiának. Az üzenetben az állt, hogy: „Veled vagyok, és holnap is veled leszek az autóban.”
Szokásától eltérően, Jules most nem írt vissza az apjának, aki úgy gondolja, hogy talán ő is érezte, hogy valami nem lesz rendben a vasárnapi futamon.

Miután a család megérkezett a japán kórházba, az orvosok elmondták, hogy nagyon súlyos sérülést szenvedett a fiatal versenyző, akit mesterséges kómában tartanak. Egy hónappal később hazaszállították Nizzában, majd kilenc hónappal később Jules meghalt.

Phillipe könnyeivel küszködve beszélt arról, hogy milyen csodálatos fiú volt Jules. Egy jó ember, jó barát, akinek a barátai sorra elmondták az apának, hogy mennyire különleges volt a gyermeke.

A gyászoló édesapa még a Monacói Nagydíjon jelentette be, hogy nem fogadja el az FIA balesetről készült vizsgálati jelentését, hanem a bíróságra viszi az ügyet, és pert indít az Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló cég, és a Marussia jogutódja ellen.Jules-BianchiPhillipe azt kifogásolja, hogy a 2014 decemberében elkészített 396 oldalas dokumentum nem nevez meg konkrét felelőst a baleset kapcsán, hanem csak annyit ír, hogy Jules nem lassított le eléggé a dupla sárga zászlós jelzésnél.

Az apuka ebbe képtelen belenyugodni. Elmondta, hogy elvesztette azt, aki a legfontosabb volt a számára, úgyhogy már nincs mit veszítenie, abban pedig biztos, hogy Jules kicsúszása nem egy hagyományos Forma-1-es baleset volt.

Phillipe-t az motiválja, hogy igazságot szolgáltasson a fiának, akiről érzi, hogy ott van köztük, és hallja azokat a véleményeket, amelyek szerint senkit sem terhel felelősség a tragédia miatt, mert arról csak ő tehet. Phillipe és Jules édesanyja számára ez elfogadhatatlan, ezért harcolnak, hogy Jules emléke a helyére kerüljön.

Ami Jules örökségét illeti, Phillipe arról is beszélt, hogy létrehozott egy alapítványt, amely a fiatal gokartversenyzőket támogatja abban, hogy egyszer olyan sikereket érjen el, mint Jules, akinek az egész Forma-1-es pályafutása meg volt tervezve. Ha tragédia nem következett volna be, akkor Jules jövőre már Kimi Raikkönen helyén, a Ferrarinál versenyezne.

Phillipe annak ellenére egyengeti a fiatal tehetségek útját, hogy ő maga már nem néz Forma-1-es versenyeket, hiszen azok túlságosan fájdalmasak lennének az számára, ám ennek ellenére, ha visszamehetne az időben, akkor se beszélné le Jules-t arról, hogy versenyző legyen.

A 25 évesen elhunyt pilóta, aki a monacói nagydíjon 2 pontot szerzett a Marussiának, profi versenyzőként jött a világra, és talán még így is vannak, akik irigylik az életét, hiszen csodálatos élete volt.BianchifamilyPhillipe szerint az, hogy 25 évesen úgy hal meg valaki, hogy előtte sikeres, szép élete volt, még mindig jobb, mint úgy leélni 80 évet, hogy az egyáltalán nem csodálatos. A gyászoló apa azzal zárta a gondolatait, hogy reméli, hogy egy nap úgy áll rajthoz egy Forma-1-es versenyző, hogy a Jules emlékére létrehozott alapítvány logójával ellátott overallban versenyez, és beteljesíti azt az álmot, ami Jules-nak nem adatott meg.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com