Rosberg nyerte a szezonzárót

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.

A 30 éves versenyzőnek ez az idei hatodik - sorrendben harmadik -, pályafutása során pedig 14. sikere.

2

A vb második helyén záró Rosberg mögött a már biztosan vb-győztes, háromszoros világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett.

A Mercedes autói az idényben 12. alkalommal végeztek az első-második helyen, ez új csúcs.

A nagy kérdések már a futam előtt eldőltek: a pilóták között Hamilton, Rosberg, Sebastian Vettel, míg a csapatoknál Mercedes, Ferrari, Williams volt a végső sorrend, így aztán különösebb tét nélkül folyt a verseny.

A rajtnál az első négy helyen nem volt változás az időmérőhöz képest: Rosberg, Hamilton, Räikkönen és Perez volt a sorrend az első kanyart követően, azonban Nico Hülkenberg a hetedikről feljött az ötödik helyre.

Az előző két futamot nyerő Rosberg megpróbált elszakadni a többiektől, és megvárta, míg a riválisok elvégzik az első kerékcseréjüket. Rövid időre Sebastian Vettel a második helyen autózott, de hibáját kihasználva Hamilton megelőzte.

Mivel a verseny helyi idő szerint délután 5-kor rajtolt, elkezdett sötétedni, így a hőmérsékleti viszonyok is változtak, és ehhez nem mindenki tudott megfelelően alkalmazkodni. Izgalmakat okozott, hogy Valtteri Bottas csapatának, a Williamsnek a hibájából a boxutcában ütközött Jenson Buttonnal (McLaren Honda).

Amikor Rosberg kijött új gumikért, akkor Hamilton állt az élre, és remek köröket ment, így fokozatosan elhúzott, ám amikor a világbajnok is kiment cserére, ismét Rosberg állt az élre, és a befutóig már nem változott a sorrend. Az első három helyen a szombati időmérő legjobb három pilótája végzett.

A verseny utolsó része már villanyfényben zajlott.

MTI

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com