Teljesen megújult a Force India

Megosztja a szurkolótábort a VJM10 kódjelű versenyautó, ami 95 százalékban eltér a tavalyi géptől. A Force India, egészen pontosan Sergio Pérez és Esteban Ocon, is lerántotta a leplet a 2017-es versenygépről, a szurkolók pedig az első látványtól alaposan meghökkentek, hiszen míg a tavalyi autót sokan a mezőny legszebbjének tartották, addig a VJM10 megosztotta a szurkolótábort.


A VJM10 bemutatóján a csapat elárulta, hogy a 2017-es szabályváltozások jó lehetőséget teremtenek a felzárkózásra, emiatt nem meglepő, hogy a mezőny legköltséghatékonyabb istállója szeretné a legtöbbet kihozni ebből.


A cél elérésének érdekében a Force India meglepően korán nekiállt az új versenyautó fejlesztésének. Erre a szűkös lehetőségeik és a nagy változások miatt volt szükség. Erről Andrew Green, a technikai igazgató beszélt:


„Az előző évekkel összevetve, amikor folyamatosan fejlesztettünk, most sokkal közelebb állunk ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy teljesen új az autó, ugyanis a VJM10 95 százalékban eltér a 2016-os autótól. A korábbi években 50 százalékos változásról beszélhettünk. A filozófiánk nem változott sokat, de az alapoktól kellett kezdenünk, ami időigényes munka.” Ottmar Szafnauer, a Force India ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy nagyon korán kellett dönteniük a 2017-es versenyautóról, aminek a tervezésére és fejlesztésére sokkal több időt kellett fordítani, mint a korábbi években:


„Hamar átálltunk a tavalyi autó fejlesztéséről az ideire. Valószínűleg ezt az elsők között tettük meg. A munkát májusban kezdtük, amikor az előző versenyautó fejlesztését leállítottuk. Szerencsére nagyon jó alapokkal kezdhettünk, és képesek voltunk javítani az autó teljesítményén. Abban reménykedünk, hogy olyan formában kezdhetjük 2017-et, amilyenben 2016-ban abbahagytuk.”


A Force India 2016-ban történelmet írt azzal, hogy megszerezték a konstruktőri bajnokság negyedik helyét, ám a középcsapatok esetében mindig kérdés, hogy hogyan tartanak majd lépést a többi csapattal a szezon közben. A Force India elszánt, ugyanis maximálisan ki akarják használni az új szabályok teremtette lehetőségeket.


Green elmondta, hogy az összegyűjtött adatokból idővel látni fogják, hogy hogyan fejlődik az autó. A csapat szeretne mindent optimalizálni, hogy kezdhessék a fejlesztést, amit véleményük szerint, soha nem lehet elég korán kezdeni.


Külön jó hír a tervezők számára, hogy idén nem kell csalódniuk, ha egy jó ötletet azért vet el a vezetőség, mert nem elég stabil az anyagi háttér, ugyanis a Force India talált néhány új támogatót, ezért több lehetőség adódott a folyamatos fejlődésre. Szafnauer erről így fogalmazott:

„Én azt mondanám, hogy ez a csapatmunkának köszönhető. Andrew és a technikai csapat nagyszerű munkát végzett, de a marketingeseink is remekül dolgoztak. A Johnnie Walker személyében egy nagyszerű partnert szereztünk, de itt van még az FXTM is, mint új támogatónk. Sok régi szponzor is kitart mellettünk. Nagyon jó cégek képviseltetik magukat a versenyautón, ez pedig segít, hogy gyorsabb legyen.


Az új géppel Sergio Pérez és a Manortól érkező Esteban Ocon gyűjtheti majd a világbajnoki pontokat. Pérez elmondása szerint, ha valaki ránéz az autóra, akkor a változás azonnal szembetűnő lesz.


„Már maga a kinézet eltér a tavalyitól, ezért ránézésre látszik, hogy megterhelő lesz a vezetés. A 2017-es autók több leszorítóerőt termelnek, ami miatt nagyobb a kanyarsebességük. Az is látszik, hogy szélesebbek.


Érdekes lesz majd Monacóban és Bakuban versenyezni, ugyanis jobban oda kell majd figyelnünk a kanyarokban. Nagyon komoly kihívás előtt állunk, úgyhogy komoly teher nehezedik a pilótákra, tehát igen, nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a szezon.”


A mexikói csapattársa, Ocon hasonlóan vélekedik:

„Izgalmas lesz. Ez egy kifejezetten férfias autó. Ahogy Sergio is mondta, nagyon gyors lesz a kanyarokban. Kíváncsian várom, hogy hogyan teljesít majd a barcelonai teszten, de úgy gondolom, hogy most mindenkit ez érdekel a legjobban.”


A Force India autóbemutatója után ma a Mercedes következik.


(Forrás: m4sport.hu)


Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com