Újabb pofon a világbajnoknak

Lewis Hamilton rettentő csalódott, miközben Toto Wolff attól fél, hogy Nico Rosberg autója is meghibásodik.hamiltonPéntek óta úgy tűnt, hogy talán most, az Orosz Nagydíj hétvégéjén, megtörik Lewis Hamilton balszerencsés sorozata. A Mercedes brit pilótája a szabadedzéseken remekelt, és az időmérőn is biztos továbbjutóként számítottak rá a Q3-ban, hogy megszorongassa a német csapattársát.

A Q2 és a Q3 között eltelt időben azonban a Mercedes garázsában gyanús nyugalommal kezdtek dolgozni a szerelők az versenygépen, amelyből Hamilton már kiszállt. Ebből mindenki gyanakodott, hogy a háromszoros világbajnokra megint lesújtott a balsors.

Hamilton nem vett részt az időmérő utolsó etapjában, amelyet Nico Rosberg megnyert. Hamilton jelenleg a tizedik helyen áll, ám kérdés, hogy kap-e büntetést a műszaki hiba miatt. Ezek után érthető, hogy a brit csalódottan állt kamerák elé Szocsiban.

A Mercedes versenyzője elmondta, hogy ez a második motorja idén, és ezt is ugyanaz a hiba sújtja, mint az elsőt. Hamilton hozzátette, hogy a Q2 végén, amikor pályára hajtott, érezte, hogy ugyanaz az erőprobléma lép fel, mint Kínában. A brit, bár elkeseredett, mégis újra kihangsúlyozta, hogy, bár a pechsorozat ellen nem tehet semmit, de az biztos, hogy továbbra sem fogja feladni.

Hamilton főnöke, Toto Wolff arról beszélt, hogy egyelőre nem tudják, hogy Hamilton kap-e büntetést, ám most nem is az elsődleges, amitől tartanak, hanem attól, hogy a hiba Nico Rosberg autóján is jelentkezni fog.wolffWolff hozzátette, hogy most úgy tűnik, hogy Hamiltont éri minden balszerencse, míg a garázs másik oldalán minden rendben megy, ám valójában mind a két gárda keményen dolgozik, és próbál fejlődni, ami olykor akadályokba ütközik.

Wolff bízik benne, hogy nem kell olyan alkatrészt cserélni Hamilton autóján, amiért büntetést rónának ki rájuk, de erről még beszélniük kell az FIA-val. Hozzátette, hogy Hamilton eddig jól versenyzett, és jól viselte a mélyütéseket, ezért Wolff biztos benne, hogy a csalódott brit kimászik a gödörből.

Természetesen Wolff azért örül is, hiszen Rosberg sorozatban a tizedik pole pozícióját szerezte meg, ráadásul a német nagyszerűen vezet, ám Wolff szerint láthatunk még szoros csatákat Hamilton és Rosberg között.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com