Francia játékvezető a magyar-osztrák meccsen

A francia Clément Turpin lesz a játékvezetője a Magyarország-Ausztria mérkőzésnek kedden, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában.euro 2016Az európai szövetség (UEFA) honlapján szombaton hozták nyilvánosságra, kik bíráskodnak a keddi csoportmeccseken. A 34 éves Clément Turpin hazája élvonalában 2008-ban mutatkozott be, 2011 áprilisában pedig a Francia Kupa történetében a döntő legfiatalabb játékvezetője lett.

A nemzetközi szövetségtől (FIFA) 2009 decemberében kapta meg a nemzetközi titulust. Ilyen fiatalon ez korábban egyetlen francia játékvezetőnek sem sikerült. A nemzetközi porondon 2010 tavaszán az Olaszország-Magyarország U21-es Európa-bajnoki selejtezőn debütált, amit a házigazda itáliaiak 2-0-ra megnyertek. Turpin mindkét együttesből kiállított egy-egy embert, a magyaroktól Kádár Tamást, aki könnyen lehet, hogy kedden is ott lesz a pályán Bordeaux-ban.

A magyar felnőtt válogatott egyszer, a Finnország ellen Gera Zoltán fejesével 1-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn találkozott a francia játékvezetővel, 2014 novemberében. Az osztrák válogatottnak még nem vezetett mérkőzést.

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott kedden Bordeaux-ban találkozik Ausztria csapatával, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália nemzeti együttese lesz az ellenfele.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com