Fucsovics 6:0, 6:0-lal a döntőben

Fucsovics Márton 6:0, 6:0-ra legyőzte a norvég Casper Ruudot a budapesti, 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztorna elődöntőjében. Az egyesben utolsóként állva maradt magyar játékos - aki 163. a világranglistán - az ATP-rangsor 216. helyezettjével csapott össze szombaton a BOK (volt Syma) Csarnokban, pályafutása során először. A hazai közönségkedvenc a hét folyamán átmentette remek formáját a hétvégi, pozsonyi Davis Kupa-párharcból, amikor két egyes és páros mérkőzését is megnyerte, és sem az olasz Lorenzo Giustino, sem a német Mathias Bachinger, sem az olasz Luca Vanni ellen nem vesztett szettet. Az elődöntőre csaknem 800 néző gyűlt össze a lelátókon.

A szerda óta 25 éves nyíregyházi játékos azonnal elvette ellenfele adogatását, majd tíz perc elteltével már dupla brékelőnybe került. A 18 éves Ruud - aki az elődöntőben meccslabdáról fordított az orosz Alekszej Vatutyin ellen - nem találta az ellenszert, miközben Fucsovics szórta az ászokat és a nyerő ütéseket. A frissen, felszabadultan játszó magyar 22 perc elteltével szettelőnyben volt, ekkor a rosszullétre, szédülésre panaszkodó oslói teniszező rövid ápolást kért.

A második felvonás ezzel együtt ugyanolyan egyoldalú lett, mint az első: Ruud labdamenetet sem igen nyert, 40-semmiről sem tudta hozni a szerváját, Fucsovics pedig 45 perc alatt bemenetelt a fináléba. A magyar játékos még játszmát sem vesztett eddig a budapesti tornán. A másik elődöntőben a torna egyik sztárja, a volt top 10-es osztrák Jürgen Melzer - aki januárban a későbbi bajnok Roger Federerrel játszott az Australian Openen - legyőzte Edward Corrie-t. A brit játékos az első fordulóban a junior Australian Open-bajnok Piros Zsombort búcsúztatta.

"Keményebb meccsre számítottam, Ruud szerintem a tegnapi meccsen elfáradt, mivel fiatal játékosról van szó, az ő szervezete talán még nem bírja ezt a sorozatterhelést" - mondta Fucsovics az MTI-nek. "Ezzel együtt nagyon jól játszottam, remekül mentek a szervák, minden bejött." A 35 éves Melzerről azt mondta, három éve találkozott vele a pozsonyi challenger-torna első fordulójában, és bár meccslabdája is volt ellene, végül a döntő szett rövidítésében 12-10-re kikapott.

"A héten végig jobbkezesekkel játszottam, ő viszont balkezes, figyelnem kell a szerváira, mert máshogy csavarodnak a testemre. Szeretem balkezeseknek tenyeresre ütni a labdát, mert fonákon jobban kifarol, és nyitva marad a tenyeres oldal. Holnap meglátjuk, mennyire sikerül" - tette hozzá.

    Eredmények:
    elődöntő:
    ------------------
Fucsovics Márton-Casper Ruud (norvég) 6:0, 6:0
Jürgen Melzer (osztrák)-Edward Corrie (brit) 6:4, 7:6 (7-5)

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com