Tevez ismét kimaradt az argentin keretből

Hiába futballozik jó formában, ismét nem kapott meghívót Carlos Tevez az argentin labdarúgó-válogatottba.

A goal.com internetes szaklap cikke szerint Gerardo Martino hétfő este jelölte ki 19 fős keretét a Brazília és Hongkong elleni barátságos mérkőzésekre, s bár pozitívan nyilatkozott a Juventus csatáráról - akivel nincsen problémája és úgy látja, jó teljesítményt nyújt az utóbbi időszakban -, ennek ellenére ezúttal sem válogatta be csapatába.

foci_illusztracio_123rf.comA 30 éves Tevez Martino elődjénél, Alejandro Sabellánál vált kegyvesztetté, s 2011 nyara óta nem játszott a nemzeti csapatban. Az együttest világbajnoki ezüstéremig vezető Sabella távozásával, illetve Martino kinevezésével úgy tűnt, a támadónak ismét lehet esélye a válogatottbeli szereplésre, ám Martino sem most, sem az első hivatalos meccsére, a szeptember 3-án játszott németek elleni barátságos találkozóra nem hívta meg.

Tevez az előző szezonban 34 mérkőzésen 19 gólt szerzett a Juventus színeiben, a mostani kiírásban pedig az eddigi négy találkozón négyszer volt eredményes. A 19 fős argentin keretbe visszatért Lionel Messi, a Barcelona sztárjátékosa, aki a németek ellen nem játszott. Rajta kívül csupán két csatár - Sergio Agüero és Gonzalo Higuain - kapott meghívót.
forrás:MTI

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com