Galambos Péter ezüstérmet szerzett (2. rész)

Galambos Péter ezüstérmet szerzett a könnyűsúlyú egypárevezősök szombati döntőjében az evezősök világbajnokságán, Rotterdamban.galambospA 29 éves váci versenyző, aki korábban volt már ezüst- és bronzérmes is vb-n, egy-egy német, szerb, szlovák, szlovén és ír riválissal küzdött meg a hatos fináléban. Jól rajtolt, 500 méternél ő vezette a mezőnyt, majd ugyan a táv közepén visszavett a tempóból, de a hajrája ismét remekül sikerült.

A győztes ír Paul O'Donovan nagy fölénnyel nyert, mögötte pedig Galambos érkezett be, megelőzve a szám idei Európa-bajnokát, a szlovák Lukas Babacot - a nemzetközi szövetség honlapja alapján. Galambos Péternek ezt megelőzően 2012-ben, Plovdivban sikerült ezüstöt szereznie.

Magyarországot három könnyűsúlyú egység képviselte a vasárnapig tartó regattán, amelyen az olimpia műsorán nem szereplő számokban zajlott-zajlik a küzdelem. A nők egypárevezős számában érdekelt Abid Syham harmadik lett a D döntőben, így a 21. helyen fejezte be a vb-t, a Szigeti Roland, Forrai Dávid kormányos nélküli kettes pedig a C fináléban vízre szállva, s ott ugyancsak harmadikként célba érkezve 15.-ként zárt.

Eredmény:
férfi egypár, világbajnok:
---------------------------
Paul O'Donovan (Írország) 7:32.840 perc
2. Galambos Péter 7:36.950
3. Lukas Babac (Szlovákia) 7:38.890

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com