• 6 ℃ / 13 ℃

Hidvégi bronzérmes a tesztverseny lólengés döntőjében

Hidvégi Vid bronzérmes lett a tornászok riói tesztversenyén lólengésben.

A 2012-es londoni játékok nyolcadik helyezettje a selejtezőből ötödikként jutott be a magyar idő szerint kedd hajnali fináléba, ahol utolsónak szólították.

HidvegiVid

A 6,6 pontból induló gyakorlatát mutatta be, amely egészen a leugrásig jól sikerült, ott azonban hibázott, e miatt kiinduló pontszáma is kevesebb lett (6,2). Végül 14,70 pontot kapott, ami bronzérmet jelentett számára.

A tornász a magyar szövetség tájékoztatása szerint nem volt boldog, amikor leugrott a szerről, mert tudta, hogy rontott a végén.

"Bevallom őszintén, nem is számítottam rá, hogy érmes leszek, így nem is figyeltem a kivetítőn a pontszámot. Edzőmtől tudtam meg, hogy meglett a bronz, amelynek természetesen nagyon örülök, az persze kicsit bosszant, hogy nem lett hibátlan a gyakorlat" - mondta Hidvégi.

Hozzátette: a kvótaszerző tesztverseny végére eléggé elfáradt, sokat kivett belőle fizikailag és mentálisan is. Ezzel együtt nagyon örül a harmadik helynek, mert a világversenyeken negyedik vagy ötödik helyen végzett az elmúlt időszakban.

A Rio de Janeiróban rendezett tesztversenyen Hidvégi Vid és Kardos Botond is olimpiai kvótát érő helyen végzett, de a szabályok szerint csak egyikük lehet majd ott a nyári játékokon. Ugyanez vonatkozik Kovács Zsófiára és Makra Noémire is, közülük is csak egy utazhat majd az augusztusi ötkarikás játékokra.

MTI

Hozzászólások


Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

A motorsport világa egy emberként fogott össze Billy Mongerért, akinek örökre megváltoztatta az életét a hétvégi ütközés.

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

A Nike sportszermárka az egyenlőség jegyében gondol a muszlim nőkre is.

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:


Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

http://ujhazak.com