Hosszú Katinka kihagyja a FINA budapesti gáláját?

Hosszú Katinka kihagyhatja a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hagyományos díjátadó gáláját, amelyre január 31-én Budapesten kerül sor.hosszú katinkaA luxemburgi Euro Meet úszófesztivál honlapján (euromeet.lu) megjelent közlemény szerint Hosszú is ott lesz a január 29. és 31. közötti verseny mezőnyében. A többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő 2013-ban és 2014-ben is rajthoz állt Luxemburgban.

"Úgy tudom, hogy a most hétvégén Austinban szereplő Katinka versenyengedélyt kért a jövő heti, nizzai versenyre és a február elején esedékes amiens-i viadalra is, de a január végi luxemburgi versenyre nem - nyilatkozta Gyárfás Tamás, a honi úszószövetség (MÚSZ) elnöke, FINA-alelnök az MTI megkeresésére. - Mi ebből azt a következtetést vontuk le, hogy Katinka a FINA meghívásának eleget tesz.

Csak feltételezni tudom, hogy a nevezés a luxemburgi versenyre korábban történt, még mielőtt a FINA kitűzte volna a budapesti gála időpontját, és oda Katinka - mint aki az eredményhirdetésen igencsak érdekelt - meghívást kapott volna."

A FINA szokásos éves díjátadóján jutalmazzák a világszövetséghez tartozó sportágak - úszás, vízilabda, műugrás, óriás-toronyugrás, nyíltvízi úszás, műúszás - legjobbjait. Emellett a budapesti esemény keretében ülésezik a FINA végrehajtó bizottsága, a Büro. Január végén a magyar fővárosban dől el az is, ki rendezheti meg a 2021. évi vizes világbajnokságot, amelyet eredetileg Magyarország nyert el, de azzal, hogy a 2017-es vb rendezője lett, a 21-es vb gazdátlanná vált.

Időközben a Magyar Úszó Szövetség és Hosszú Katinka közötti vita újabb részletével szolgált Sós Csaba, a MÚSZ szakmai alelnöke. Szerinte - amint azt a sportvezető a Hír TV Középkezdés című péntek esti műsorában elmondta - Hosszú Katinka első, december 22-ei sajtótájékoztatója előtt körülbelül tíz nappal-két héttel volt egy személyes, tisztázó jellegű megbeszélés a MÚSZ-ban a szövetség szűk vezetése és a versenyző, valamint edző-férje, Shane Tusup között.

"Annál a pontnál, amikor Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke felrótta, hogy Hosszú Katinkáék pénzt kértek a budapesti világbajnokság promóciós filmjében való szereplésért, ők felálltak és elmentek - jelentette ki Sós Csaba, aki még hozzáfűzte: - Nem volt teátrális és unintelligens a történet. Az igazi meg nem értés a promóciós film körül van. Ők úgy gondolják, hogy Katinka egy áru, és mindenkor fizessék meg."

Sós Csaba emlékeztetett arra, hogy Hosszú Katinka edzőtáborozásait 18 éves koráig a szövetség fizette. Elmondta még, hogy Shane Tusup ugyanolyan edzői díjazásban részesül Magyarországon, mint Kiss László szövetségi kapitány, Hosszú Katinka pedig ötszörös világbajnokként és világranglista-vezetőként ugyanakkora Gerevich Ösztöndíjat kap, mint a londoni aranyérmes Risztov Éva vagy az olimpiákon eddig öt érmet nyerő Cseh László.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com