Húsz színes szemfedővel készül a címvédő brazil sprinter

Húsz, különböző színekben pompázó szemfedővel készül riói paralimpiai szereplésére a hazai közönség egyik kedvence, a sprinter Terezinha Guilhermina.

A háromszoros paralimpiai és nyolcszoros világbajnok látássérült atléta az esemény sajtószolgálatának elmondta: testvére hatvan órai munkával készítette az új színes szemvédőket, és napi hangulatától függ majd, hogy melyikben fut.

rio 2016

"Szeretem, ha az emberek színesnek látnak engem, mert az én világom is színes" - mondta Guilhermina, aki csak a fények változását képes érzékelni.

A 2008-as pekingi paralimpián 200 méteren, Londonban pedig 100-on és 200-on aranyérmes 37 éves sprinter elárulta, hogy az elmúlt években sokat szenvedett és sírt, mert elveszítette édesapját, ő volt az, akivel a versenyek után egyből beszélni tudott.

"Most minden brazillal együtt boldog szeretnék lenni, és persze minél gyorsabban akarok futni" - jegyezte meg Guilhermina, aki nemcsak színes szemfedővel, hanem gyakran rózsaszínű hajával, színes körmeivel és tetoválásra hasonlító karmelegítővel is felhívja magára a figyelmet.

A brazil közönségkedvenc Rióban 100, 200 és 400 méteren, valamint a 4x100-as váltó tagjaként áll rajthoz.

MTI

Hozzászólások


Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...


A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

http://ujhazak.com