Jakabos: a két vegyesszámra kell koncentrálnom

"A két vegyesszámra kell koncentrálnom, elsősorban ezekkel számolok" - mondta a 28 éves versenyző az MTI-nek.

Hozzátette, ezek mellé jöhetnek a váltók, amelyek tagjaként nagyon szívesen úszik, de a kvartettek összetétele csak később derül ki. "Kétszáz méter pillangón hiába van szintem, harmadik magyarként nem kvalifikáltam a világbajnokságra. Így azzal nem szeretnék számolni. A száz gyors viszont egy friss szám, amit még nem úsztam agyon az utóbbi 12 év világversenyein, ez új motivációt ad." - fogalmazott Jakabos, aki egyéniben többszörös Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes.

Arra a kérdésre, hogy milyen teljesítménnyel lenne elégedett a vb-n, elmondta, mindig az egyéni csúcs a célja. "Szeretném megjavítani ezeket az időket, vagy legalább nagyon közel teljesíteni hozzájuk. Hazai közönség előtt döntőt úszni hatalmas élmény, úgyhogy ez is egy kitűzött cél" - fejtette ki. Kitért rá, a felkészülése jól halad, két külföldi edzőtáborozáson van túl, Spanyolországban és Thaiföldön készült az év első felében. "Júniusban Rómában lesz még egy felkészülési viadal, ez az egyik kedvenc versenyem. Illetve azt megelőzően a hétvégi Budapest Open, ahol ki tudom próbálni a Duna Arénát." - tette hozzá.



Megemlítette, járt már ugyan az új uszodában, de csak rövid időt töltött ott, és úszni még nem volt lehetősége. "Így most fogom tudni körbejárni a medencét, és megízlelni a vizet. Elsőre nagyon tetszett, de más üresen és más versenyhangulatban" - hangsúlyozta. Hozzátette, a két versenyen nincsenek nagy elvárásai, csupán annyi, hogy segítsék a felkészülést, amely, mint mondta, "már célegyenesben van".

Jakabos a július 23. és 29. között sorra kerülő nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagyköveteként elsők között foghatta kezébe a viadal lángját Rómában. Mint leszögezte, különleges élmény volt számára, a ceremónia előtt nem gondolta, hogy ennyire meg fog hatódni: "Korábban nem tudtam magam beleképzelni, hiszen nem voltam még ilyen helyzetben, de fantasztikus volt." Megjegyezte, az EYOF ütközni fog a vb-vel, amit július 14. és 30. között rendeznek, így elsősorban a saját szereplésére kell majd koncentrálnia. "Nem tudom, haza tudok-e majd ugrani Győrbe vagy sem, de majd egyeztetjük, mennyire vág egybe a két esemény." - mondta.

Az EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye. A győri eseményen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek, és ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com