Karakas negyeddöntős a cselgáncstornán

Az 57 kg-os Karakas Hedvig megnyerte második mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján.

A 2012-es londoni játékokon ötödik dzsúdós a türkmén Rusana Nurjavova után a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-ral találkozott.

karakas2014

Nem jól indult a mérkőzés, Karakas dobásindítása után a földön a kanadai került felülre, s karfeszítéssel próbálkozott, amiből a magyar cselgáncsozó alig tudott kiszabadulni. Állás után gyakorlatilag megismétlődött a ugyanez a jelenet, Beauchemin-Pinard ezúttal leszorítással kísérletezett, de sikertelenül.

A földharcban aktív volt a kanadai, állásban viszont folyamatosan Karakas kezdeményezett, aminek meg is lett az eredménye, 0:51 másodpercnél megintették az ellenfelét.

Karakas a hátralévő időben is rutinosan ment előre, próbált dobást indítani, őrizte előnyét és nyert. Ezzel 2-2-re kiegyenlített kettejük különpárharcában.

"Majdnem kitépődött a karom" - utalt Karakas Hedvig az első veszélyes helyzetre, majd sietett felkészülni következő mérkőzésére.

A 26 éves, világbajnoki harmadik magyar a nyolc között a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvával száll szembe, akit eddig egyszer legyőzött, háromszor viszont kikapott tőle.

MTI

Hozzászólások


Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

http://ujhazak.com