Kick-box világkupa: Tizennyolc magyar aranyérem Budapesten

A Nemzeti Versenysport Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a hazai csapat ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat élén végzett.

Ebben a sportágban Budapest világbajnokságot rendez novemberben, ráadásul "dupla vb-t". Erről a vk ideje alatt döntött a sportág világszövetsége, a WAKO. A hét szakág miatt a kétévenkénti kick-box vb-ket két helyszínen és időpontban szokták megrendezni, ám most Brazília visszalépése miatt valamennyi szabályrendszer legjobbjai a magyar fővárosban találkoznak majd.



A Magyar Kick-Box Szakszövetség (MKBSZ) eredetileg a pointfighting, a kick-light és a full-contact világbajnokságot rendezte volna meg november 7. és 11. között, ám a világszövetség felkérésére elvállalta, hogy a light-contact, a low-kick, a K1 és a zenés formagyakorlat küzdelmeit is felveszi a programba.

Galambos Péter, az MKBSZ elnöke elmondta: a sportág történetében még soha nem fordult elő, hogy egyetlen esemény keretein belül rendezzék meg az összes szabályrendszer világbajnokságát. Várhatóan 80-90 ország több mint 2500 versenyzője érkezhet majd a versenyre.

A budapesti vk-verseny magyar érmesei:

pointfighting:
férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland, 2. Viczián Roland, 3. Hegedűs Botond
69 kg: 1. Veres Richárd
79 kg: 3. Bálint Zoltán
89 kg: 2. Rohonczi Jenő
Grand Champion: 1. Veres Richárd, 2. Veres Roland
csapat: 1. KirályTeam
nők:
55 kg: 2. Hanicz Nelly, 3. Laurincz Boglárka
60 kg: 3. Hanicz Nelly
65 kg: 3. Busa Andrea és Kádas Adrienn
70 kg: 3. Nagy Henrietta
Grand Champion: 3. Nagy Henrietta

light-contact:
férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland, 2. Grünczeisz Patrik
63 kg: 1. Veres Roland, 2. Veres Richárd, 3. Fésű Lajos
89 kg: 3. Deli Roland és Koller Zoltán
94 kg: 1. Gács Kristóf
+94 kg: 1. Vida Balázs
csapat (+74 kg): 2. EKBSE, 3. KirályTeam
nők:
50 kg: 2. Molnár Mónika
55 kg: 1. Busa Gabriella, 3. Hanicz Nelly
60 kg: 2. Gremen Petra
65 kg: 2. Miskolczi Anett
70 kg: 2. Sélley Anna
csapat: 1. EKBSE, 2. KirályTeam

kick-light:
férfiak:
57 kg: 3. David Adler és Veres Roland
63 kg. 2. Szász Krisztofer, 3. Veres Richárd
74 kg: 3. Zsarkó Dániel Péter
79 kg: 3. Bárdosi Sándor
84 kg: 2. Pintér Bálint, 3. Gyöngyösi Máté
89 kg: 3. Vígváry Viktor és Imre Tamás
94 kg: 1. Gács Kristóf
+94 kg: 1. Vida Balázs, 2. Vida Ádám
nők:
50 kg: 1. Molnár Mónika
55 kg: 1. Hanicz Nelly
60 kg. 3. Nagy Rita
65 kg: 3. Olajos Enikő
70 kg: 3. Sélley Anna

full-contact:
férfiak:
57 kg: 2. Bakó Krisztián
63,5 kg: 3. Buják Tamás és Sándor Kornél
75 kg: 1. Elszaszer Dávid
+91 kg: 1. Droppán Attila, 2. Sallay Bence
nők:
52 kg: 2. Dyekiss Nóra
56 kg: 3. Bordás Annamária
60 kg: 1. Rákóczi Renáta

low-kick:
férfiak:
57 kg: 3. Petrina Pál
63.5 kg: 3. Papp József és Mádi Bálint

K1:
férfiak:
60 kg: 1. Gönczi Alex
nők:
56 kg: 3. Horgász Martina

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com