Klein Dávid és Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön

Túl van a második akklimatizációs körön Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó, akik a Magyar Everest Expedíció keretében készülnek a világ legmagasabb csúcsának megmászására.Az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég pénteki közleménye szerint a Mount Everest lábánál töltött első hét alatt a hegymászók berendezkedtek, felállították a konyha-, zuhanyzó- és lakósátraikat, valamint beüzemelték kommunikációs eszközeiket.

Az első akklimatizációs körben, a hírhedt Khumbu-jégesésen történő átkelést követően egy éjszakát töltöttek a 6 ezer méteren lévő első magassági táborban, majd az orkán erejű széllökések miatt kénytelenek voltak visszafordulni. Az összegzés szerint április 19-én indultak el a hegymászók a második körre azzal a céllal, hogy a kettes tábort elérjék, valamint ott egy, esetleg két napot eltöltsenek. Elmondásuk szerint az odáig tartó út hosszú menet volt, mert a déli oldal legveszélyesebb szakaszának tartott Khumbu-jégesésen átkelve a havas falakról visszaverődő napsugarak meglepő forróságot okoztak.


Klein Dávid és Suhajda Szilárd a 6400 méteren lévő kettes táborban döntött úgy, hogy - bár a szervezet számára egyszerre két felsőbb tábor magasságát megszokni nagy megterhelés - feljebb mennek. Ugyan a serpák április 21-én még nem építették ki a hármas táborig a köteleket, a magyar párosnak mégis sikerült engedélyt szereznie, hogy a tavaszi hegymászó szezonban elsőként éjszakázzanak 7 ezer méteren.


Az eredményes második akklimatizációs körnek köszönhetően nemcsak sikerült a hegymászóknak komoly időtartalékra szert tenniük, hanem a szervezetüknek is meghatározó pluszt jelentett. A közlemény szerint Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak a csúcstámadás előtt még egy hegyi menetre lesz szüksége, céljuk, hogy 8000 méteren a Déli-nyeregben éjszakázzanak. Az akklimatizáció folyamata nagyjából május közepéig tart és leghamarabb akkor kerülhet sor a 8848 méter magas Mount Everest meghódítására is.


A két hegymászó március végén indult az expedícióra azzal a céllal, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül jussanak fel a világ legmagasabb csúcsára. Eddig valamivel több mint hétezren jutottak fel a helyiek által Csomolungmának nevezett hegy tetejére a Himalájában, de kétszáznál is kevesebben vannak azok, akik oxigénpalack nélkül értek fel a csúcsra. Klein Dávid legutóbb az északi oldalról próbálkozott, de a déli oldalt is ismeri, 2005-ben és 2008-ban járt ott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com