Kovács Ágnes előadása az Európai Sportszociológia Társaság konferenciáján Dániában

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó is előadást tartott kommunikáció és sport témakörben a Koppenhágában rendezett 13. Európai Sportszociológia Társaság konferenciáján a Koppenhágai Egyetemen.swimm"Nagyon örülök, hogy a sportban minden olyan eredményt elértem, amit célul tűztem ki magam elé. Azonban az élsport mellett számomra mindig kiemelten fontos volt a tanulás is, ezért is tölt el nagyon jó érzéssel, hogy életem első külföldi sporttudományi konferenciáján egy olyan városban tarthattam előadást, ahol annak idején úszóként már értem el sikereket" - mondta az MTI-nek Kovács Ágnes, aki húsz év után tért vissza Koppenhágába, ahol 1996-ban az ifjúsági Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert.

"Akkor, 15 évesen a sportban számítottam újoncnak, és most, húsz év elteltével hasonló érzéseim voltak az előadásom megtartása közben, ami a visszajelzések alapján úgy ítélem meg, jól sikerült" - tette hozzá. A világ- és Európa-bajnok úszó a sydneyi olimpia után az amerikai Arizona Állami Egyetemén szerezte meg első diplomáját, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte el a mesterképzést. Jelenleg a Testnevelési Egyetem előadója és harmadéves PhD hallgatója. A doktori disszertációjában az élsportolók és a média munkatársainak kapcsolatát vizsgálja.

"Választásomat a téma iránti érdeklődésem, élsportolói múltam, ezen a területen folytatott tanulmányaim és szakmai tapasztalataim indokolják. Az idei év kiemelten fontos az értekezésem szempontjából. Elmondhatom, hogy idén én is nagy erővel készülök az olimpiára, de ezúttal nem sportolóként, hanem kutatóként, hiszen a doktori disszertációmhoz szükséges adatgyűjtés a 2016-os riói olimpia idejére fókuszál" - mondta Kovács Ágnes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com