Kozák Danuta megvédte címét, övé az 500. magyar olimpiai érem (2. rész)

Az 500 méter egyesben aratott győzelmével a kajakos Kozák Danuta nyerte Magyarország 500. olimpiai érmét, egyben 175. aranyát.

Az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve nagy fölénnyel végzett az élen a csütörtöki döntőben a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán, ezzel a második aranyát gyűjtötte be Rio de Janeiróban, mivel kedden Szabó Gabriellával párosban is a leggyorsabb volt.

0000

 

Kozák immár négyszeres olimpiai bajnok - Londonban egyesben és négyesben győzött -, ezzel ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa. Egyesbeli sikerével a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte.

A magyarok az olimpiákon - a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint - eddig 175 aranyat-, 151 ezüstöt és 174 bronzot nyertek.

A riói magyar küldöttség csütörtökig hét első, három második és négy harmadik helyet harcolt ki.

A női K-1-es döntőben az 500 méteres táv elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt.

Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme.

"A londoni olimpia után az volt a cél, hogy megvédjem a címem. Négyéves álmomat sikerült valóra váltani" - nyilatkozott a futama után.

00

Közel állt az éremszerzéshez a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos páros is 200 méteren. A világbajnoki címvédő kettős - amely a válogatót megnyerő, de utóbb doppinggyanú miatt az utazók közül kizárt Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett jutott az utolsó pillanatban indulási joghoz - szoros versenyben, három századdal maradt le a dobogóról.

Döntős volt a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakos duó is. A 2013-ban és 2014-ben U23-as világbajnokságot nyert honvédos kettős - amely már a fináléba jutással elérte célját - hetedik lett 1000 méteren.

Hufnágel eredetileg Dombvári Bencével indult volna a játékokon, de miután megnyerték a hazai válogatót, kiderült, hogy Dombvári doppingtesztje pozitív lett, így Ceiner került a hajóba.

A csütörtöki programban a B döntőben szerepelt 200 méteren a kenus Hajdu Jonatán. A Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka második, összesítésben tizedik lett.

A kajak-kenu versenyek pénteken a férfi K-1 200, a C-2 1000, valamint a női K-4 500 és a férfi K-4 1000 méteres szám elő- és középfutamaival folytatódnak. Az utolsó sportági döntőket szombaton rendezik.

rio 2016

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com