Kozák és a férfi kenupáros megnyerte az olimpiai válogatót

Kozák Danuta K-1 500 méteren, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó pedig C-2 1000 méteren megnyerte a magyar olimpiai válogatót. A kajakos aranyérmes, míg a kenu páros hatodik lett a vasárnapi döntőben a duisburgi kajak-kenu világkupán, amely ezekben a számokban egyben a válogató második fordulója is volt.

A K-1 500 méter londoni bajnoka, Kozák honfitárs ellenfél nélkül győzött a válogatón, miután a múlt héten, Szegeden mögötte második Csipes Tamara végül nem indult a németországi regattán. Riválisokban azonban ezzel együtt sem volt hiány, hiszen a fináléban ott volt a világbajnoki címvédő új-zélandi Lisa Carrington és a 2008-as pekingi bajnok, azeri színekben versenyző Inna Oszipenko-Radomska is.

kozak_danuta

A legjobban az utóbbi versenyző rajtolt, 250 méternél vezetett is, de a táv második felében felzárkózott rá Kozák és Carrington. A magyar kajakos erőteljes mozdulatokkal evezve haladt a cél felé, s az utolsó 100 méteren már tisztán vezetett. Előnyét aztán a célig még növelni is tudta, így - csakúgy, mint egy nappal korábban az elő-, majd a középfutamban - magabiztos győzelmet aratott.

"Kipróbáltam egy-két új dolgot a bemelegítéssel kapcsolatban, de még át kell gondolnom, mit szeretnék az olimpián. Még friss az élmény, majd le kell ülnöm, és ki kell elemeznem, milyen is volt ez a pálya. - kezdte a parton az értékelést az UTE 29 éves, kétszeres ötkarikás bajnoka.

- Úgy éreztem, hogy a rajtom nem sikerült olyan jól, mint tegnap a középfutamban, de az olimpiáig még lehet javítani. Most még mindenki más-más formában, állapotban van, én megpróbáltam ezt edzésnek felfogni, és 'max pályát' menni, mivel a nemzetközi mezőnyben már nem lesz sok lehetőségem versenyezni. Örülök, hogy nyertem."

Kozák hozzátette: három hét múlva szeretné megnyerni a páros válogatót is Szabó Gabriellával, majd utána kemény utóalapozást végezni, hogy - ahogy fogalmazott - "az olimpiát simán meg tudjuk ugrani".

A múlt héten, a Maty-éren ugyancsak győztes Vasbányai, Mike duónak Kozákkal ellentétben volt magyar riválisa, a szegedi válogatón második Petkó András, Fekete Ádám kettős.

A döntőben mindkét magyar egység a mezőny második felében haladt, úgy tűnt, csak egymásra figyelnek, majd a hajrá a 2013-ban éppen Duisburgban világbajnoki címet szerzett Vasbányaiéknak sikerült jobban. Ők hatodikként, Petkóék pedig nyolcadikként zártak, így a rutinos duóé lett a válogató győzelme.

Miután kiszálltak a stégre, Vasbányai nem akart nyilatkozni, Mikét pedig egyből "megtámadta" egy doppingellenőr, aki azonban hagyott neki néhány percet arra, hogy elmondja a gondolatait.

"Természetesen az a legfontosabb, hogy elértük a célunkat, megváltottuk a riói repülőjegyet. Nem volt szerencsénk a pályakiosztással sem az előfutamban, sem itt a döntőben, de az eredmény most nem érdekel. - mondta a KSI 32 éves kenusa. - Ha azt kérdezik, hogy jövőre is szeretnék-e így válogatózni, egy világkupán, akkor azt mondom nem, mert nagyon nehéz így versenyezni, hiszen még a nemzetközi mezőnnyel is meg kellett küzdenünk."

Mike Róbert hozzátette: a lényeg azonban az, hogy most már nyugodtan alhatnak, s készülhetnek az olimpiára, amellyel kapcsolatban nem titkolják a céljukat.

"Nem árulunk zsákbamacskát: mindenképpen győzni szeretnénk Rióban" - jelentette ki.

Kozák és a Vasbányai, Mike egység tehát már riói indulónak tekinthető, bár a magyar válogatott vezetői hangsúlyozzák: olimpiai keretet majd csak a válogatók zárása után - június közepén - hirdet Storcz Botond vezetőedző, az utazó csapat összetétele pedig a június végi, moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé.

A magyaroknak 17 kvótája - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra.

Kozákon és a két kenus egységen kívül magyar részről még Molnár Péter volt érdekelt a vasárnap délelőtti vk-döntőkben, ő - a Tótka Sándorral szerzett szombati páros ezüstérem után - kilencedik lett a K-1 200 méter fináléjában.

A vasárnap délelőtti magyar érdekeltségű A döntők eredményei:
férfi K-1 200 m:
1. Manfredi Rizza (olasz) 34.353 mp
2. Maxime Beaumont (francia) 34.560
3. Liam Heath (brit) 34.582
...9. Molnár Péter 35.608
férfi C-2 1000 m:
1. Dmitro Jancsuk, Taras Miscsuk (ukrán) 3:29.574 p
2. Leonid Carp, Stefan Strat (román) 3:30.694
3. Jaroslav Radon, Filip Dvorak (cseh) 3:31.519
...6. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:32.254
...8. Petkó András, Fekete Ádám 3:34.518
női K-1 500 m:
1. Kozák Danuta 1:47.071 p
2. Lisa Carrington (új-zélandi) 1:48.196
3. Inna Oszipenko-Radomska (azeri) 1:48.368

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com