Lesz magyar induló a mostani szezonban

Első magyarként Vörös Virág is indulhat a női síugrók világkupa-sorozatának 2016/2017-es szezonjában, igaz, a Kőszegi SE 17 éves versenyzője nem minden viadalon lesz majd ott.síA Magyar Sí Szövetség tájékoztatása szerint a magyar síugró júniusban Besztercebányán, júliusban pedig Berchtesgadenben nyert versenyt, az augusztusban, a nemzetközi szövetség (FIS) égisze alatt rendezett Alpen Kupa elnevezésű, háromállomásos, hat versenyből álló németországi sorozatban pedig négyszer győzött egy-egy ötödik és nyolcadik hely mellett, így összetettben is az élen zárt.

Ezután a németországi Oberwiesenthalban rendezett kontinentális kupán a pontszerző, 29. helyen végzett 78 méteres ugrásával, s ezzel kiharcolta a jogot arra, hogy ingyenesen részt vegyen a világ-, és a kontinentális kupa összes versenyén az idei szezonban.

A vk-sorozatnak azért van nagy jelentősége, mert az ottani mezőnyből 35-en szerezhetnek kvótát a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára. Molnár László, Vörös Virág edzője azt mondta, négy vk-versenyen tervezik az indulást, illetve ott lesznek a 2017-es finnországi világbajnokságon is.

"Úgy gondoltuk, hogy ebben a szezonban inkább a versenyekre koncentrálunk az edzőtáborok helyett, Virág így több tapasztalatot tud szerezni. Az eddigi eredmények egyértelműen minket igazolnak" - idézte a szövetség közleménye Molnár Lászlót.

A női világkupa december elején kezdődik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com