Lőrincz Tamás kvótát szerzett

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon, miután az elődöntőben nem mindennapi körülmények között legyőzte horvát riválisát.birkózásA két birkózó eddigi eredményeit és tudását tekintve sima meccsre lehetett számítani, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok ceglédi versenyző azonban nagyon megszenvedett a tavalyi Európa Játékok bronzérmesével, és egy vitatott szituációt követően harcolta ki a riói kvalifikációt.

A mérkőzés elején egyikük sem kapkodott, majd fél perc után Lőrincz Tamás villant, ám hiába döntötte hátára Etlingert, a bírók lábfogás miatt elvették a derékra támadását. A kedvezőtlen döntés ellenére a folytatásban sokáig minden úgy alakult, ahogy a magyar szurkolótábor remélte: Lőrincz irányított, Etlingert pedig figyelmeztették, majd kevesebb mint másfél perc után intették.

A parterhelyzetben a magyar sportoló nagyszerűen fogott össze, majd egy energikus pörgetéssel 2-0-s előnybe került. Újabb pörgetéssel próbálkozott, a horvát viszont ebbe már belefogott, Lőrincz viszont újra mögé tudott menni. A bírók erre nem adtak pontot, ám a horvát reklamálást követő videózás után kettőt kapott Etlinger, egyet pedig ellenfele.

A szünetre így 3-2-es előnnyel ment le Lőrincz, aki a pihenő után is aktívabban birkózott, a horvát pedig újabb, már egypontos (4-2) intést kapott. A térdelés után nem változott az eredmény, mert Lőrincz hiába próbálkozott. Az ötödik perc végéig nem változott semmi, ekkor azonban a magyar kapta az intést, és neki kellett lemennie. Ez a döntés a meccs végkimenetelét eldöntő eseménysort indított el.

A szőnyegen sajátságos huzavona alakult ki, hol Etlinger nem tette rá riválisa hátára a kezét, hol Lőrincz ugrott el idő előtt a parterhelyzetből. A mérkőzésvezető nehezen tudott úrrá lenni a helyzeten, többször határozottan figyelmeztette mindkét felet, aztán a sokadik "fegyelmezetlenség" után megintette a magyart, Etlingernek pedig két pontot adott. Az egyik oldalbíró először nem értett egyet vele, mutatta, hogy a horvát nem tette rá Lőrinczre a kezét, ám végül ő is megadta a pontokat a horvátnak.

Sike András szövetségi kapitány azonnal challenge-et kért, ami hosszú videózást eredményezett, és végül a magyar fél számára kedvező ítéletet született: a zsűri Etlingert látta szabálytalannak, így Lőrinczé lett a két pont. A 4-4-gyel a horvát állt volna jobban, de a végül kialakult 6-2-es eredménnyel eldőlt a meccs: Lőrincz az utolsó percben gond nélkül tartotta az állást, és megszerezte az olimpiai kvótát.

"Nagyon boldog vagyok, örülök ennek a sikernek, még úgy is, hogy az elődöntőben nem birkóztam jól, kapkodtam, tulajdonképpen én adtam pontokat a riválisomnak" - mondta az MTI-nek a 29 éves birkózó. "Ami itt a végén volt, az hihetetlen. Tízéves felnőtt pályafutásom alatt nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy kétes szituációban nekem ítéltek volna, ez már talán járt nekem. Én is elugrottam, ő meg nem tette rám a kezét, ráadásul a térdével lökdösött is, szóval ide is, oda is lehetett ítélni" - tette hozzá.

Lőrincz - aki a már tulajdonképpen tét nélküli esti döntőben is szeretne birkózni - kiemelte: hatalmas öröm, hogy a testvérével, Viktorral együtt lehetnek ott a játékokon, gyerekkorukban erről álmodtak, mostantól pedig már arról álmodozhatnak, hogy egyszerre szereznek érmet.

"Húsz évet öregedtem. Őszintén szólva nem igazán bíztam abban, hogy nekünk ítélnek. Nagyon örülök, hogy Tamásnak már most sikerült megszereznie a kvalifikációt" - kommentálta az elődöntőt Sike András szakvezető.
Lőrincz Tamás a második magyar birkózókvótát szerezte meg öccse, Viktor (85 kg) után. Ő a tavalyi Las Vegas-i világbajnokságon elért ötödik helyével szerezte meg az indulási jogot.

A nap másik négy magyarja, Dénes Mercédesz (53 kg), a szabadfogású Molnár József (57 kg) és Lukács Norbert (65 kg), illetve a kötöttfogású Knipli Csongor (59 kg) első meccsén kikapott. A viadalon minden kategóriában két-két ötkarikás helyet osztanak ki, azaz a kvótához döntőbe kell jutni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com