Magyar Kosárlabdázás Napja negyedszer

Negyedszer rendezik meg a Magyar kosárlabdázás napját, amelynek szombaton a fővárosi Városligeti Műjégpálya ad otthont.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a reggel 9 órától kezdődő program alapvető célja a sportág népszerűsítése és tömegesítése.

45642_MAGYAR_KOSARLABDAZAS_NAPJA_horizontal

A sportvezető hozzátette: a Magyar kosárlabdázás napja igazi családi rendezvény, amelyen a B33 (három a három elleni játék, félpályán zajlik, a 33 pontot előbb elérő csapat a győztes) és a streetballcsapatok mellett a fogyatékkal élők kerekes székes együttesei is bemutatkoznak. Az elnök azt mondta, az érdeklődőkkel együtt több ezer embert várnak a Városligetbe, ahol a műjégpálya betonján harminc pályát állítanak majd fel.

Az esemény egyik kiemelt programja a streetball Főgáz Budapest Open, amelynek küzdelmei - a szervezők várakozása szerint - minőségi szórakozást kínálnak a kilátogatóknak.

Ezen a napon rendezik meg a 23. OTP Junior adidas Streetball Challenge sorozat fináléját is.
Bodnár Péter főtitkár arról beszélt, hogy a magyar kosárlabda jelenleg legsikeresebb ága, a B33 is nagy hangsúlyt kap a rendezvényen, mégpedig az MKOSZ 3x3 Kupa révén. Ennek magas színvonalát az garantálja, hogy újdonságként idén az NB I A csoportos csapatainak játékosai is beneveztek rá.

Az elnök és a főtitkár is kitért arra, hogy a Magyar Kosárlabdázás Napján a sportág közel- és régmúltjának sikereiről sem feledkeznek meg, ezért a rendezvényen többek között köszöntik a hatvan éve, 1955-ben Európa-bajnokságot nyert férfi válogatottat, akárcsak az idén B33-ban vb-bronzérmes U16-os és Eb-aranyérmes U18-as női csapat tagjait is, valamint az idei Speciális Világjátékokon sikeresen szereplő magyar értelmi fogyatékos kosárlabdázókat.

A kosárlabda ünnepének idei meglepetése a Fővárosi Nagycirkuszban vendégszereplő tíztagú ukrán akrobatikus kosárlabdacsapat, a Flying Ball fellépése lesz. A társulat produkciója különleges módon ötvözi a sport és a cirkuszművészet elemeit, és ebből ízelítőt ad a műjégpályán is.

Tímár András, a steetball-szervezőbizottság társelnöke elmondta, hogy a rendezvényen háromszáz csapat részvételére számítanak.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com