Magyar Kupa - Harmincmillió forint is a tét a döntőben

Szerda este a Groupama Arénában rendezik meg a Ferencváros-Videoton labdarúgó Magyar Kupa-döntőt, amelynek győztese 30 millió forinttal gazdagodik.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője a finálét felvezető hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a bajnoki tabellára pillantva egyértelmű, hogy az MK döntőjét a jelenlegi két legjobb hazai csapat vívja majd. Jelezte, a kapunyitás 14 órakor lesz, 15 órától pedig az Amatőr Kupa fináléjára kerül sor Sajóbábony és Jászapáti csapatai között, a Ferencváros-Videoton meccs 20 órakor kezdődik.

Download (2)

Sipos Jenő hozzátette, az Amatőr Kupa győztese egymillió forinttal lesz gazdagabb, s azért ez a két együttes vívja a döntőt, mert a sorozatban ez a két gárda jutott az amatőr csapatok közül a legtovább.

Az MK fináléját Iványi Zoltán vezeti majd, s ha a rendes játékidő döntetlennel ér véget, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás következik, majd szükség esetén büntetőrúgásokkal dől el a kupa sorsa.

Gyurcsó Ádám, a már bajnok Videoton szélsője kiemelte, hogy teljes erőbedobással készülnek a meccsre, szeretnének ugyanis visszavágni az FTC-nek a 2013-as Ligakupa-döntőben Fehérváron elszenvedett 5-1-es vereségért.

Dibusz Dénes, a bajnokságban második FTC kapusa azt mondta, a szezon előtt az volt a céljuk, hogy vagy a bajnoki címet vagy a kupát megnyerjék, de az előbbire már nincs esélyük. Jelezte, hogy az egész csapat izgatottan várja a szerda estét, különösen azért, mert a Fradi 2004 óta nem tudta elhódítani a trófeát.

A két futballista egyetértett abban, hogy óriási taktikai harc lehet a pályán, így előfordulhat, hogy kevés gól születik majd, s mindketten kiemelték: bíznak abban, hogy sokan kilátogatnak majd a Groupama Arénába.
A 75. MK-döntőre szombatig 9000 jegy kelt el.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com