Marosi és Demeter lesz a magyar férfi induló öttusában

A férfiaknál Marosi Ádám és Demeter Bence indulhat a riói játékokon öttusában a hazai szövetség (MÖSZ) döntése értelmében. A harmadik kvótás, Kasza Róbert tartalék.olimpiaAz már a nemzetközi szövetség (UIPM) szerdai közleménye alapján eldőlt, hogy a nőknél Kovács Sarolta és Földházi Zsófia versenyezhet a nyári játékokon, mivel a magyarok közül csak ők ketten szereztek kvótát. Ugyanakkor - amint arról Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szombaton tájékoztatta az MTI-t - Alekszejev Tamara a nemzetközi rangsorban az első számú tartalék, így ha Kovács vagy Földházi megsérül, ő ugorhat be.

Amennyiben viszont más esik ki a 36 fős mezőnyből, Alekszejev nem utazhat Rióba, mivel nemenként egy országból csak ketten indulhatnak. A férfiaknál döntési helyzetbe került a MÖSZ, mert Kasza, Marosi és Demeter is kvótához jutott. A kapitány a választással kapcsolatban megjegyezte: az elmúlt egy év kvalifikációs versenyein elért eredmények alapján döntött a szövetség.

Az első kvótaszerző egyébként Kasza volt azzal, hogy a tavaly augusztusi, bath-i Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Az idei versenyeken viszont nem sikerült az élcsoportba kerülnie a világkupa-sorozatban, illetve a világbajnokságon.

Marosi - bár a május végi moszkvai vb-n lemaradt a döntőről - a világkupában sorozatban szállította a kiemelkedő eredményeket, Kairóban második, Rio de Janeiróban harmadik, majd Kecskeméten megint második volt, a sorozat fináléjában, Sarasotában pedig hatodik lett. Demeter a kecskeméti vk-n a dobogó harmadik fokára állhatott, emellett többször végzett a tizedik hely környékén.

Kovács Sarolta a tavalyi, kvalifikációs Eb-n csak 25. lett, de az élcsoportban kedvezően alakultak az eredmények, így a berlini világbajnokságon előzőleg - július elején - elért hatodik helye visszamenőleg még éppen kvótát ért számára. Ha ez nem lett volna, a vasárnap véget ért moszkvai vb-n is közvetlen kvótához jut, mivel aranyérmes lett, márpedig az első három hellyel egyenes ági kvalifikáció járt.

Földházi Marosihoz hasonlóan eredményesen szerepelt az idén: a vk-sorozatban Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten, illetve az egyesült államokbeli döntőn pedig második lett, míg a vb-n nyolcadikként végzett.
Az olimpiai öttusaversenyeket három nap alatt bonyolítják le.

Augusztus 18-án kerül sor a hagyományos körvívásra vagy más néven rangsoroló vívásra mindkét nem számára. 19-én a női, 20-án a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. A versenyeknek a Deodoro régió létesítményei - az Ifjúság Aréna, a Deodoro Uszoda és a Deodoro Stadion - adnak otthont.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com